Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
12°C

Az első vélemények a költségvetésről

2014. november 19. 15:43 // Forrás: mti
A Költségvetési Tanács reálisnak tartja ajövő évi büdzsé tervezetét, a Fidesz és a KDNP családbarát költségvetésről beszél, a szocialisták szerint növekednek a társadalmi különbségek.

A Költségvetési Tanácsnak (KT) nincsenek alapvető ellenvetései a költségvetési törvényjavaslat hitelességére és végrehajthatóságára nézve - jelentette ki Kovács Árpád, a KT elnöke szerdán az Országgyűlésben. A bemutatott makrogazdasági pályát illetően arra a következtetésre jutottak, hogy a tervezés alapjául vett célok, ezen belül a 2,5 százalékos növekedés a kedvező külső és belső feltételek fennmaradása esetén elérhetőek. A tanács véleményében megfogalmazta: a költségvetés főbb adó- és járulékbevételei döntő többségükben reálisak.

A Fidesz szerint a jövő évi költségvetésnek köszönhetően több pénz marad a dolgozó családoknál. Rogán Antal frakcióvezető, a kormánypárt vezérszónoka a 2015-ös költségvetési törvényjavaslat általános vitájában szerdán az Országgyűlésben azt mondta, a jövő évi büdzsé támogatja a családalapítás előtt álló ifjú házasokat, és továbbra is kiemelten támogatja a gyermeket nevelő családokat. A költségvetés munkához juttatja azokat az embereket, akik dolgozni szeretnének. Jövőre is marad a rezsicsökkentés és a gyermekek után járó adókedvezmények. A kormánypárti politikus elmondta: át fogják tekinteni a segélyezés rendszerét, mert "véget kell vetni a segélyekkel való visszaélés időszakának Magyarországon".

Egy elszegényedő társadalom büdzséjének tartják a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot a szocialisták. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője, a párt vezérszónoka az előterjesztés szerdai parlamenti vitájában azt mondta: a kormány az ország harmadát még szegényebbé teszi, végletesen ketté akarja szakítani a társadalmat. Az ellenzéki politikus szerint a változatlanul 16 százalékos személyi jövedelemadó csak a magasabb jövedelműeknek kedvez, Európa legnagyobb, 27 százalékos áfája pedig szintén leginkább az alacsony jövedelműeket sújtja.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a költségvetés 2015-ben a válság és a leszakadás évét hozza. Szabó Tímea, a PM társelnöke szerint a kormány kasztrendszert alakít ki, miközben azt üzeni több mint hárommillió embernek, hogy rájuk már nincs szükség. Az Együtt szerint a jövő évi költségvetés alapvetően a magyar családok lecsúszásáról szól. A költségvetés megkurtítja az oktatási kiadásokat, ront az egészségügy helyzetén és a közmunka sem ad kitörési lehetőséget - közölte Szelényi Zsuzsanna független képviselő.

A Jobbik szerint a 2015-ös egy gyarmati országban lévő, abban tartott ország költségvetése, ahol nő az adóteher, csökken az oktatásra szánt pénz és az otthonteremtési lehetőségek sem változnak.

Az LMP értékelése szerint jövőre folytatódik a társadalom kettészakadása, a 2015-ös költségvetés bebetonozza az eddigi megszorításokat. Schmuck Erzsébet azt mondta: az idei költségvetés éppen olyan, amilyen az elmúlt négy év volt: "az országot szétszakító neoliberális gazdaságpolitika és az újfeudalizmus-építés kusza keveréke". Szerinte a kormány jövőképe valójában úgy fest, hogy Magyarország egy alacsonyan képzett munkaerővel dolgozó összeszerelő ország legyen, ahol egy szűk réteg dőzsöl, széles tömegek nélkülöznek, a társadalmi mobilitás egyetlen útja a már ma is ijesztő mérteket öltő kivándorlás.

A KDNP vezérszónoka jól megtervezett, reális lábakon álló javaslatként jellemezte a 2015-ös költségvetési előterjesztést. Hargitai János szerint a javaslat jól illeszkedik abba a költségvetési gondolkodásba, amit a kormány 2010 óta képvisel. Értéknek nevezte, hogy a költségvetés őrzi a családi adókedvezmények rendszerét, ösztönzi a gyermekvállalást.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.