Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Molnár beismeri, Hartmann hárít

2014. október 9. 20:17
Eltérően reagáltak a baloldali összefogás jelöltjei a Némedi Lajos alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Mint korábban megírtuk, Molnár Ernő, a Demokraták Veszprémért baloldali pártszövetség egyéni képviselőjelöltje - jogtalanul - parkolóhelyeket festett fel a körzetében. Arról is beszámoltunk, hogy Némedi Lajos alpolgármester jogsértő magatartása miatt a választástól való visszalépésre szólította fel Molnár Ernőt, valamint az ellenzéki összefogás listavezetőjét, Hartmann Ferencet és polgármesterjelöltjüket, Katanics Sándort. 

Molnár Ernő a veol.hu hírportálnak azt nyilatkozta, hogy a Lokálpatrióták már korábban is festettek fel parkolóhelyeket a városban - hat év alatt több mint hétszázat. "A mostani munkában a Lokálpatrióták szerepe annyi volt, hogy megkérdeztem a lakókat, szándékoznak-e ezeket a munkákat elvégezni, én biztosítom az eszközöket. (...) Tizenegy ember dolgozott, valamint én. A mostani festésnél elkövettem azt a hibát, hogy nem kértem engedélyt."

Miközben Molnár Ernő, az összefogás képviselőjelöltje tehát beismeri, hogy jogtalanságot követett el, a pártszövetség listavezetője, Hartmann Ferenc az alábbi közleményt juttatta el a médiához, azt állítva, az összefogásnak nincs köze a történtekhez:

"Meglepő, hogy Némedi Lajos a hatóság szerepét magára öltve szólal meg. A demokratikus ellenzéki összefogásnak nincs köze ahhoz, hogy 10-12 elégedetlen ember elvégzi, amire az önkormányzat éveken át képtelen volt. Ráadásul nem először teszik meg. Azon pedig csak derülni tudunk, amit Némedi Lajos kér, ugyanis az szánalmasan nevetséges."

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.