Aáry-Tamás Lajos, utalva az ELTE gólyatábora ügyében megjelent információkra, hétfőn az MTI-vel azt közölte: a sajtóból értesült arról, hogy az egyik felsőoktatási intézmény gólyatáborában megerőszakoltak egy lányt. A hír nyomán számos volt és jelenlegi hallgató számolt be olyan élményről, amelyből gyanítható, hogy a fiatalok méltósága sérülhetett - tette hozzá.
Aáry-Tamás Lajos az egyetemi, főiskolai gólyatáborok szervezése és lebonyolítása ügyében ezért hivatalból országos vizsgálatot indít. Célja az, hogy feltérképezzék, milyen módon biztosítják a jövendőbeli hallgatók emberi és állampolgári jogait a gólyatáborokban, kinek a feladata és felelőssége a táborok megszervezése, milyen szabályzatot alkottak a felsőoktatási intézmények a gólyatáborokra. A biztos közlése szerint a vizsgálat keretében nyilatkozatot kér a felsőoktatási intézmények vezetőitől, és a hallgatói önkormányzatok vezetőitől egyaránt. A biztos álláspontja szerint a vizsgálat akkor érheti el a célját, ha a volt és jelenlegi hallgatók megosztják velük tapasztalataikat. A hozzájuk fordulók kérhetik nevük elhallgatását.
Leveleiket postán (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.) és e-mailen (panasz@oktbiztos.hu ) fogadják - jelezte, hozzátéve: a vizsgálat eredményéről a felsőoktatási intézmények vezetőit és a közvéleményt is tájékoztatni fogja.