Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Fegyelmi vizsgálatokat indított az ELTE

2014. szeptember 2. 21:03 // Forrás: mti
Több ember ellen is fegyelmi eljárást indított az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a tanító- és óvóképző kar fonyódligeti gólyatáborában történtek miatt, és felfüggesztette két kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét.

Az intézmény az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi a rendezvény szervezői között szerepelt és a bölcsészettudományi kar hallgatója. Vele szemben az egyetem vezetése fegyelmi eljárást indított.

Hozzátették, hogy mivel az illető szervezőként jelenhetett meg, a gólyatábor előkészítése nem kellő gondossággal történt, ezért az ELTE vizsgálatot és a felelős közreműködőkkel szemben fegyelmi felelősségre vonást kezdeményez. Az ELTE vezetése a vizsgálat lezárásáig felfüggeszti a kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét.

Közölték: az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az ELTE normáival élesen szembenálló rigmusokat használtak az elsőéveseknek szervezett rendezvényeken, ezzel súlyosan vétettek az egyetem normái és a gólyatáborok valós céljai ellen. Emiatt a kari instruktori körök további egyetemi működését az ELTE nem engedélyezi, a történtek feltárására vizsgálatot indít, és annak lezárultáig szintén felfüggesztik a kar hallgatói önkormányzata elnökségének tevékenységét. Ha a vizsgálat személyi felelősséget állapít meg, akkor az érintett hallgatókkal szemben a legszigorúbban járnak el - tette hozzá az intézmény.

Emellett az ELTE felfüggeszti a gólyatáborok szervezésének eddigi rendszerét is: azokat az új, központilag kialakított formában, az egyetemi vezetés által meghatározott és számon kért minőségi garanciákkal valósítják meg, az egyetemi hallgatói önkormányzat együttműködési lehetőségéről további egyeztetést indítanak.

Az ELTE az intézkedéseket azzal magyarázta, hogy az érintett hallgatói önkormányzatok a rájuk bízott felelősséggel nem tudtak élni, súlyosan megsértették az egyetem normáit.
    A sonline.hu hírportál vasárnap számolt be arról, hogy megerőszakoltak egy lányt péntek éjszaka egy fonyódligeti gólyatáborban. Az ELTE azt követően arról adott tájékoztatást, hogy a szervezett programoktól "függetlenül történt" a nemi erőszak.
    A Kaposvári Járásbíróság elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását.
    Sajtóinformációk szerint a gólyatábor fotósa erőszakolhatta meg a lányt. Az Index hétfőn azt írta: nemi erőszakról, részeg lánnyal való közösülésről is szóló dalokat énekeltettek az állam- és jogtudományi kar gólyatáborában az elsőévesekkel.

vehir.hu
további cikkek
Megbecsült család a Bárczi közössége közélet Megbecsült család a Bárczi közössége Megrendezte hagyományos éves gálaműsorát a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában. A művelődési ház színpadán a gyerekek megmutathatták tudásukat és tehetségüket a nézőteret zsúfolásig megtöltő családtagoknak. 2025. november 29. 14:34 Hogyan születik a sikeres fiatal? oktatás Hogyan születik a sikeres fiatal? A KIM – Nemzeti Pedagógus Kar szakmai konferenciáját a SÉF iskolában rendezték meg csütörtökön, ahol Kövesdi Anett, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója részletesen bemutatta, milyen komplex és sokrétű tehetséggondozási rendszer működik a vármegyében. A rendezvényen általános iskolai és szakképzési intézmények pedagógusai, vezetők és szakemberek vettek részt, hangsúlyozva: Veszprém vármegye oktatási közössége valódi, egymást támogató szakmai hálót alkot. 2025. november 28. 12:03 Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! közélet Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! A Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Diplomáciai Akadémia 2024 nyarán indította el középiskolásoknak szóló Start Akadémia PályaPanoráma Programját, amelynek célja olyan, nemzetközileg is versenyképes, komplex tudású fiatalok támogatása, akik a jövőben a külügyekben, az államigazgatásban és a vállalati szektorban is magabiztosan helytállhatnak. A program kiemelt törekvése, hogy a diákok felismerjék a hazai felsőoktatásban és a magyarországi karrierutakban rejlő lehetőségeket, és ne feltétlenül külföldön keressék jövőjüket. Csütörtökön Veszprémbe is ellátogatott ez a program. 2025. november 27. 22:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.