Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Az a jó gyerekműsor, amit a felnőttek is élveznek

2014. július 2. 16:35
Ügyesek, kedvesek, szépek, aranyosak vagyunk, jól sikerült az elmúlt 18 év – értékelte vidáman az Alma együttes alapítója, Buda Gábor a mögöttük hagyott időszakot. Sikerük azóta is töretlen.

– Eleinte a felnőtteknek szólt a műsorotok.

– 1996-os induláskor még a felnőttekhez szólva saját szerzeményekkel és József Attila, Radnóti, Kosztolányi, Arany János, Petőfi és Romhányi versmegzenésítésekkel léptünk színpadra, viszont egyre többen hozták magukkal a gyerekeiket is, de nem tudtuk összeegyeztetni a két réteget, döntést kellett hozni, hogy ki legyen a célcsoport. Egy véletlen felkérésnek köszönhetően kerültek előtérbe a kisebbek, egy alkalommal táborozó gyerekeknek kellett játszanunk, azóta is töretlen lendülettel csak nekik bazseválunk. Fantasztikusan jó közönség, nagyon szeretünk nekik zenélni. 

Buda GáborBuda Gábor

– Ennek ellenére a család minden tagjához szóltok egy-egy koncert alkalmával. 

– Ez részben ösztönös, illetve a 18 év alakította így. Amikor egy előadóművész felmegy a színpadra, sok szempontot kell figyelembe vennie. Nekünk például gondolni kell azokra is, akik a gyerekeket elhozzák, nekik is élményt kell nyújtani. Ha a felnőttek unatkoznak, akkor nem érzem jól magam, mert csak a gyerekeknek adtam valamit. Az a jó gyerekműsor, amit a nagyobbak is élveznek. A fellépés gerincét az elmúlt évek tapasztalata alakította ki. Spontán előadásnak tűnik, de nagyon komoly felépített koncertet láthatnak az érdeklődők, bár a mai napig vannak újabb és újabb poénok, amik a színpadon jutnak eszünkbe, és később beépítjük a műsorba. 
Mindig igyekszünk egy kicsit a felnőtteknek is zenélni, van olyan dalunk, ami kifejezetten nekik szól. Érthetőnek és színvonalasnak kell lennie az előadásnak mindenki számára.

A zenekar tagjai: Buda Gábor, Szabó Tibor, Maroevich Zsolt, Székely Zoltán és Körmendy Dávid.

– A szórakoztatáson kívül a tanításra is figyeltek a színpadon. 

– A színpadon állni felelősséggel jár. Nemcsak arról szól a dolog, hogy szórakoztatunk – bár ez a legfontosabb –, hanem a gyerekeknek lehet – és érdemes – tanítani dolgokat. Fontos a szelektív hulladékgyűjtés, a sérült társainkra való odafigyelés, a sport, hogy ne dohányozzanak, barátságot és élő zenét kapjanak. Minél kevésbé tanító bácsi jellegű az információk átadása, annál jobb, minél inkább barátjuknak tekintenek, annál inkább elfogadják tőlünk és magukévá teszik. 

Alma együttesAlma együttes

– A sikeretek mi sem bizonyítja jobban, hogy szinte nincs egy üres nap sem a koncertnaptárotokban.

– Szerencsére sokat dolgozunk, évente 350-360 koncertet adunk, ez nagyon sok egy zenekar életében. Mellette filmeket, klipeket készítünk, újabb produkciókat alkotunk. Nem rég fejeztük be például a Khumbát, ami egy zenés darab a Pesti Magyar Színház részére, közben fut az Almaszósz című színházi produkciónk is. 

A gyerekek és a felnőttek egyaránt szeretik őketA gyerekek és a felnőttek egyaránt szeretik őket

– A programnaptárotok legtávolabbi lefoglalt időpontja 2015. május 31., Veszprém, állatkert.

– Szívünk csücske a veszprémi állatkert, egy különleges atmoszférában zenélhetünk, sokszor megfordultunk ott, jó barátságba kerültünk a szervezőkkel. Nagy állatbarát vagyok, van 6 kutyám, 2 macskám és egy nyulam, ezért is szeretek odamenni. A zenekar kedvence egyébként az ecsetfülű disznó a veszprémi állatkertből.

A kedvenc: ecsetfülű disznóA kedvenc: ecsetfülű disznó

– A gyerekek már megtanulták, hogy a fellépéseiteken a jól végzett feladatért járó jutalom mindig: semmi. 18. születésnapjára mit kap az Alma együttes?

– :)

Cseh Zoltán
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.