Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Rendőrökkel kávéztak

2014. június 13. 15:58
Kötetlen beszélgetésre várta a lakosokat a rendőrség a Police Caffee programsorozat részeként pénteken délután a Balaton Plazában. Kritika és elismerés egyaránt elhangzott.

A rendőrség és a lakosság közötti párbeszéd javítása, a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése érdekében a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács országos programot szervezett a CBA Kereskedelmi Kft-vel közösen, melynek 16. állomása Veszprém volt. 

Dr. Hatala JózsefDr. Hatala József

Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke köszöntőjében kifejtette, a decemberben útjára induló sorozatnak köszönhetően eddig több mint 1500-an fejtették ki véleményüket a rendőrség tevékenységéről, osztották meg tapasztalatukat környezetük biztonságát illetően, illetve számos javaslat is érkezett, de egyben elismerték a hatóság munkáját. Az elnök kiemelte, a vártnál nagyobb sikert értek el, ezért ősszel folytatódik a sorozat. 

Porga Gyula (b) is leült beszélgetni a köszöntőket követőenPorga Gyula (b) is leült beszélgetni a köszöntőket követően

Porga Gyula polgármester a másfél hónapja kezdődött veszprémi utcafórumokhoz hasonlította a rendezvényt. Itt is egy nem hivatalos helyen, időpont-egyeztetés nélkül fejthetik ki véleményüket az emberek. – Számos olyan javaslat megfogalmazódik, amikre korábban nem gondoltunk – vélekedett, hozzátéve, nagyon fontos, hogy különböző szemüvegeken keresztül közelíthetjük meg a problémákat. Kifejtette még, a rendőrség és a városi önkormányzat között hibátlan az együttműködés Veszprémben, ez azért is fontos, mert csak így tudjuk elérni közös céljainkat.

Cseh Zoltán
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.