Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Bőven adtak feladatot a dózsavárosiak

2014. május 29. 17:50
Jó hangulatú utcafórumot tartott Porga Gyula csütörtök délután a Dózsavárosban. Ismét sok kérés érkezett a polgármesterhez.

A Dózsavárosi Baráti Társaság tagjai felkészülten érkeztek, több soros listával álltak a polgármester elé, amit ismertettek dr. Mihalovics Péterrel, a városrész önkormányzati képviselőjével is, aki ugyanekkor lakossági fórumra várta az itt élőket. Elhangzott, gyakoribb utcatakarításra lenne szükség a környéken, illetve felhívták a figyelmet a járdán parkoló autók által okozott kellemetlenségre.

Porga Gyula (j) és dr. Mihalovics Péter (k) együtt hallgatták meg az orvosolandó feladatokatPorga Gyula (j) és dr. Mihalovics Péter (k) együtt hallgatták meg az orvosolandó feladatokat

A fórumra érkező lakosok kérései között szerepelt a vízelvezetés megoldása, kerékpárúttal kapcsolatos igények is megjelentek, illetve járdajavítást kértek a Cseri utcában, a Céhház utcában élők pedig abban kértek segítséget az önkormányzattól, hogy megoldott legyen az áthaladó járműforgalom lassítása, de útaszfaltozásra is mutatkozott igény. 

Sok észrevétel érkezettSok észrevétel érkezett

Az utcafórumokon gyakran felmerülő terület a helyi járatos buszközlekedés, nem volt ez másképp a Dózsavárosban sem, itt az 5-ös számú járat módosítását kérték, méghozzá úgy, hogy érintse a Papvásár, illetve a Szikra utcát is.

Dr. Navracsics TIbor is tiszteletét tette az utcafórumonDr. Navracsics TIbor is tiszteletét tette az utcafórumon

A panaszok mellett természetesen dicsérő szavak is elhangzottak, illetve egy rendezvényre is elhívták a polgármestert. Az utcafórumon munkalátogatást tett dr. Navracsics Tibor, a körzet országgyűlési képviselője.

A következő napokban az alábbi helyszíneken tartanak utcafórumot:

Június 2. (hétfő) 16.00 - Borsos József utca és a Botev utca kereszteződése
Június 2. (hétfő) 17.00 - Egyetem utca 14. sz. (ABC mellett)
Június 4. (szerda) 18.00 - Haszkovó utca 18. sz. (ABC mellett)

Cseh Zoltán
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.