Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Fidesz: a Bajnai-pártnak is van Simon-ügye

2014. május 22. 16:17 // Forrás: mti
A Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség "Simon-ügyének" tartja a Fidesz szóvivője, hogy az mno.hu írása szerint adóhivatali vizsgálat miatt szabadult meg több száz milliós vagyonától a Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben a fővárosban politizáló Sipos Péter.

 Zsigó Róbert csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján - idézve a sajtóinformációt - arról beszélt, Bajnai Gordon párttársa nem fizetett adót "gyanús ingatlanspekulációkból származó milliárdos bevételei után", ami erősen felveti annak gyanúját, hogy a vagyona bűncselekményből származik, és "a pánikszerű vagyonmentésnek" - vagyis, hogy szinte mindenét gyermekei nevére íratta - is ez lehet az oka.  A Fidesz felszólítja Bajnai Gordont, ne mentegetőzzön, ne csináljon úgy, mint akinek semmi köze a saját embereinek az ügyeihez - mondta a szóvivő, aki feltette a kérdést a volt miniszterelnöknek: tudott-e arról, honnan van párttársa milliárdos vagyona.

Az mno.hu csütörtöki információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálata állhat a hátterében annak, hogy Sipos Péter, az Együtt-PM színeiben politizáló önkormányzati képviselő megszabadult több száz milliós vagyonától. A politikus közleményben tagadta, hogy adótartozása lenne, azt ismerte el, hogy egy vita zajlik közte és a NAV között, mert állítása szerint egy telekeladás utáni adózáskor rosszul értelmezte a szabályokat.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.