Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Díjazták a fiatalok műveit

2014. május 19. 19:39
A Veszprém Megyei Önkormányzat és a németországi Kreisjugendring Wunsiedel i. Fichtelgebirge közötti három évtizedes együttműködés újabb kimagasló eseménnyel gazdagodott.

Dr. Imre László megyei főjegyző a fiataloknak szóló művészeti pályázat eredményhirdetésén kiemelte, a szoros kapcsolatnak köszönhetően rengetek fiatalnak adódott már lehetősége megismerni a másik fél kultúráját, művészetét.

Dr. Imre LászlóDr. Imre László

Ezúttal a környezetvédelem témakörében kellet alkotniuk a magyar diákoknak a német fél felkérésére. Összesen 14 intézményből 102 mű érkezett és kapott elismerést a nemzetközi művészeti díjátadón hétfőn délután a megyeházán. 

Senki nem távozott üres kézzelSenki nem távozott üres kézzel

Korosztályonként az első három helyezett pénzjutalomban is részesült. A 13-15 évesek között Gurdák Viktória (1.), Joblonkay Réka és Fülöp Luca teljesítményét jutalmazta a Wunsiedel-i zsűri, a 16-18 éveseknél Jakab Priszcilla (1.), Payer Annamária és Fatér Dávid kapott plusz elismerést, a 19-25 éves korosztály esetében pedig Fanatan Joana (1.), Sziva Rajmund Adorján és Kisantal Krisztina lett a legjobb. Különdíjat is kiosztottak, amit Legény Áron, Gödri Barabás és Fodor Luca vehette át. 

A legjobb alkotásokat hamarosan egy kiállítás keretében bárki megnézheti a megyeházán.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.