Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Hétfőn ülhet össze a nemzetbiztonság bizottság

2014. május 15. 15:14 // Forrás: mti
Hétfőre hívja össze az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke a kémkedéssel vádolt Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP-) képviselő ügyében.

Erről Gúr Roland, az MSZP EP-képviselőjelöltje számolt be csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A politikus közölte, világosan kell látni ebben az ügyben, ezért támogatják a bizottság összehívását. Megjegyezte, szomorúak az ügy miatt, de nincsenek meglepve. Kérdésre válaszolva elmondta:  úgy gondolja, a hétfői ülésen az Alkotmányvédelmi Hivatal megfelelő tájékoztatást fog adni arról, milyen információk alapján kezdeményezik Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését az EP-ben. Azt tartaná helyesnek - folytatta - , ha Kovács Bélát is meghallgatnák. Ha igazak a vádak, az minden tekintetben elfogadhatatlan - hangsúlyozta.

Az EP-képviselőjelölt a Jobbikról szólva elmondta, felmerül a kérdés, hogy vajon a Jobbiknak honnan van pénze az EP-kampányra? Hogy lehet az, hogy a Jobbik mindenhol kap hirdetési felületet, miközben a baloldal ezekből ki van rekesztve? - kérdezte. Vona Gábor Jobbik-elnök azt mondta, hogy pártja a nemzet lelkiismerete - mondta a szocialista politikus azt tudakolva, melyiké.

Gúr Roland szerint nem valósítható meg nemzeti érdekképviselet egy olyan jobbikos listával, amelynek az első helyén Morvai Krisztina áll, aki nem ítéli el egy határon túli magyar politikusnak a leköpését. A második helyen álló Balczó Zoltánnak - aki jelenleg is tagja az Országgyűlésnek - a Fidesz-barátsága közismert, ő mondta, hogy alapvető kérdésekben egyetért a két párt - közölte. Hogyan képzelhető el a nemzeti érdekképviselet Kovács Bélával, akit "minimum oroszbarátnak" kell tekinteni, ha a sajtóhírek igazak - fogalmazott.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.