Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gazdag történelem, pezsgő jelen

2014. május 7. 19:37
Ünnepélyesen kezdetét vette a 23. Gizella Napok fesztivál. Vasárnapig számos program közül válogathatunk, minden korosztály megtalálhatja a neki kedvező kikapcsolódást.

Egy tradíció csak akkor maradhat meg, ha személyes kapcsolat is fűződik hozzá; Gizella szerette ezt a várost, ahogy az őt követő királynék is – fogalmazott a Gizella Napok hivatalos megnyitóján Porga Gyula az érseki palotában. 

Porga GyulaPorga Gyula

A polgármester hozzátette, ezekben a napokban megmutatkozik Veszprém gazdag történelmi múltja, valamint pezsgő kulturális jelene egyaránt, minden korosztály találhat magának tartalmas programot a 23. Gizella Napokon május 7. és 11. között

Dr. Márfi GyulaDr. Márfi Gyula

A Veszprém, a királynék városa - Gizella királyné és a királyné-koronázási jog című kiállítás – amely a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjteményben tekinthető meg – megnyitója kapcsán dr. Márfi Gyula érsek felelevenítette a királyné koronázásának korai hagyományait, majd az egyház és az állam kapcsolatáról beszélt. Véleménye szerint szükséges mindkettő autonómiája, de mindennél fontosabb az együttműködés, aminek területén példaértékű utat járt be Magyarország. 

Az Árpád-kori és késő-középkori okleveleket felsorakoztató kiállítással kapcsolatban Zsoldos Attila, a Magyar Tudományos Akadémia tanácsadója azt mondta, a bemutatott emlékek végre megtöltik valós tartalommal a Veszprém a királynék városa szlogent, kézzelfoghatóvá válik a hagyomány.

A Gizella Napokhoz kötődve a délután folyamán ünnepélyesen megnyitották a gyűjteményben található Vetési Albert püspököt bemutató, Diplomáciai szolgálatban című kiállítást, az Esterházyak és barokk püspökökről szóló tárlatot, valamint a felújított kőtárlatot is, valamint Márfi Gyula érsek megáldotta a püspöki palotában elhelyezett, Mindszenty Józsefet ábrázoló Raffay Béla alkotást. 

A megnyitón közreműködött a Mendelssohn Kamarazenekar.

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03 Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától kultúra Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától Vasárnap este a Hangvillában adta hagyományos ünnepi koncertjét Veszprém Város Vegyeskara a kóruscsaládjával együtt, amelyen nemzetközi zenei kitekintés mellett gondosan összeállított hagyományos magyar dallamok is felcsendültek. 2025. december 22. 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.