Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Baráti közösséggé kovácsolta a résztvevőket a Talentum Program

2014. április 14. 11:26
Az Erzsébet Talentum Program két tábort hirdetett 7-17 éves, kiemelkedő tehetségű gyerekeknek, akiket az Erzsébet-táborok szakmai vezetői választottak ki teljesítményeik alapján. Az őszi tábor tavaly november 14-17. között zajlott, a tavaszira pedig április 3-6. között került sor.

Mintegy száz fiatal érkezett Zánkára a Talentum Program második, utolsó táborozására, ahol többek közt olyan szakmai vezetők irányításával dolgozhattak, mint Erdei Zsolt "Madár" és Bedák Zsolt bokszoló, Hadfi Dániel és Bere Tamás cselgáncsozó, Komáromi Tibor és Bajkai Lajos birkózó, Gáncsos András labdarúgó, Martinek János öttusázó, Horváth Ádám előadóművész, Letenyei Gábor néptánc oktató, Horváth Attila népművész és Fekete Kata színész. A tábor négy napja alatt a gyermekek a saját foglalkozásaikon felül betekintést nyerhettek más csoportok óráiba, kipróbálhatták magukat mások területén.

A megérkezés után mindenki ismerősként üdvözölt mindenkit, a szakmai vezetők pedig jó gazdaként azonnal szárnyaik alá vették őket, és hamar kialakultak a már összeszokott csapatok.

Erdei Zsolt „Madár”, a bokszolók szakmai vezetője úgy vélte, az előző táborhoz képest nőttek, és komolyodtak a gyerekek, egymáshoz fűződő viszonyuk és az önmagukkal szemben támasztott elvárásaik is jó irányba változtak. - Az első évben jó néhány kimutatható eredménnyel lettünk gazdagabbak, és még több olyannal, amelyek még láthatatlanok, de elindítottak folyamatokat a gyerekekben, lökést és erőt adva tehetségük további kibontakoztatásához – mondta el büszkén Páskándi Ágnes, a Talentum Program szakmai vezetője.

A következő napokban nevetéstől, lábdobogástól, ének- és hegedűszótól volt hangos a zánkai Erzsébet Tábor. A focipályán srácok kergették a labdát, az edzőtermekben izmos fiúk püfölték a bokszzsákot, cselgáncsozó fiatalok dobálták egymást a tatamin, a sportcsarnokban kosarasok és birkózók edzettek, az egyik épület emeletén szebbnél szebb gyöngyös ékszerek, mázas edények készültek, a folyosókon mézeskalács illata áradt, a táboron át csörgedező patak partján tábort vert lányok ceruzája alól csodás képek kerekedtek.

Az egész napos, komoly munka után könnyedebb, de szervezett programok várták a táborlakókat. Esténként a szakmai vezetők egy-egy rövid prezentációban mutatták be területüket, hogy a gyerekek saját foglakozásaik mellett megismerjék, társaik milyen izgalmas sportot, művészeti ágat választottak maguknak.

Komáromi Tibor olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnok birkózó, szakmai vezető szerint az Erzsébet-programban csodálatos dolgok történnek. - Egy fantasztikus kezdeményezés segítségével indult el a program, amelynek immár a második táborában vagyunk, és amit nagyon vártak a gyerekek. Számomra is megható dolog, hogy bemutatkozhattak egymásnak a sportágak és a művészeti ágak, hiszen a sport és a kultúra összetartozik: így kovácsolt minket, mindenkit az Erzsébet Talentum Program egy nagy baráti közösséggé.

vehir.hu
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.