Mindennapi életünk egyik legmeghatározóbb pontja az épített környezet. Olyan természetes a számunkra, hogy épületekben lakunk, dolgozunk, szórakozunk, hogy többnyire csak akkor kezdünk el komolyabban gondolkodni róluk, amikor nemtetszésünket akarjuk kifejezni. Az elsődleges problémákat a forma, vele összefüggésben a funkció és az elhelyezés szokta szülni, ezért is fontos, hogy az ezekkel kapcsolatos kérdésekről mielőbb elgondolkodjunk, hiszen egy épület esetében optimális keretek között hosszú távra tervezünk.
Lévai Tamás
A veszprémi kötődésű, egykori Lovassys diák Lévai Tamás, ma már a Tarka Építész Műterem vezetője, a BME és a Mesteriskola oktatója, a Shanghaji Expo pavilonjának alkotója és számos tervpályázat nyertese is többször találkozott ezekkel a felvetésekkel munkája során. A legnagyobb hatással ugyanakkor TomayTamás volt rá, akivel ellentétben ő úgy gondolja, az építészetben nem minden forma kérdése, ennél sokkal árnyaltabb a kép, amikor egy adott épület megtervezéséről van szó. Hajlamosak vagyunk ugyanis túlságosan adottnak venni egy-egy formát, sémákban gondolkozni, ez viszont könnyen rossz megoldásokat eredményezhet. Érdemes egy nagyobb halmazból dolgozni, megvizsgálni, melyik módszer a számunkra valóban hasznos és azt a körülményeknek megfelelően felhasználni. Lévai Tamás Voinich Ágnes művész példáját hozta fel, aki műveihez az interneten böngész fotókat, de azokra elsődlegesen ihletforrásként tekint, nem kész termékként.
Az építész beszélt arról is, hogy mennyire kikerülhetetlenek az építészeti hagyományok. Ő Bukta Imrével ért egyet, aki szerint magát az épületet tekintve mindig a semmiből kell megteremteni egy új minőséget, de közben egyfajta folytonosságra is törekedni kell. Vagyis míg az épületnél bátran használhatunk új anyagokat és lehetünk innovatívak, nem szabad elfelejteni a teret, amibe beilleszkedik, harmóniára kell törekedni.
Lévai Tamás gondolatainak alátámasztására rengeteg példát is felhozott. Az este központi témájához kapcsolódva Dánia, Tokió és Pécsvárad egy-egy épületén, installációján keresztül mutatta be, hogyan lehet tökéletesen összehangolni szakrális helyeket játszóhelyekkel. Ezeken a helyeken nagyon erősen jelen van a szakralitás, a felnőttek elmélyülésre törekvése, ugyanakkor kialakításuk miatt kiválóan alkalmasak arra is, hogy a gyerekek együtt játszhassanak.
Mint elmondta, ilyen esetekben mindig felmerül az etika kérdése is: hogyan lehet egy olyan életteret kialakítani, ahol a természeti környezet sem sérül és az épületet is funkcióinak megfelelően lehet használni. Lévai Tamás a Helsinki központjában létesült könyvtárat említette példaként. A könyvtárat kifejezetten úgy alakították ki, hogy környezetbarát módon illeszkedjen a természetbe, ugyanakkor jövőbe mutató közösségi térként funkcionálhasson: helyet kaptak benne zenekari próbatermek, kreatív műhelyek is.
Hasonló szempontok domináltak a Budapest Múzeumliget elhelyezési pályázatában, ahol nagyon fontos volt a környezet tiszteletben tartása, de érdekes problémákat vetett fel a Budapest Millenáris Velodrom megtervezése is. Utóbbi esetében a régi népstadion átépítése jelentette a legtöbb fejtörést: egyrészt figyelembe kellett venni a történelmi hagyományokat, úgy kibővíteni a korábbi stadiont, hogy a régi és az új forma illeszkedjen. Másrészt technikailag úgy kellett kivitelezni mindezt, hogy a régi nézőtérről is pontos rálátása legyen a közönségnek az eseményekre. Először ezekre a funkcionális, tartalmi kérdésekre kellett választ adni, majd ezután gondolkodhattak el a formáról, ami egész véletlenül lett bicikliküllő alakú. Vagyis ez az eset is mutatja, hogy minden szempontot figyelembe véve kell formát találni, s úgy építkezni, nem pedig fordítva.
