Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Lengyel fiatalok érkeznek

2014. március 17. 12:40
Száz lengyel fiatal tölti a hétvégét Veszprémben a két nemzet barátságának napja alkalmából.

Március 23. a lengyel-magyar barátság napja, a két ország felváltva évente találkozót szervez ebből az alkalomból. Tavaly Tarnów, Veszprém testvérvárosa volt a házigazda, az idén pedig Eger fogadja a lengyel delegációt. Amíg a felnőttek Egerben találkoznak, Veszprém száz – 10-17 éves – lengyel fiatalt lát vendégül.


Tudta-e?

2006-ban a győri nemzetiségi önkormányzat kezdeményezte egy lengyel-magyar barátság emlékmű felállítását. Az avatáson részt vett a két köztársasági elnök, Lech Kaczyński és Sólyom László is. Ez az alkalom hívta életre a magyar-lengyel barátság napját, amit a két parlament is ratifikált.


Porga GyulaPorga Gyula

„A jövő generációját hívtuk meg Veszprémbe” – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Porga Gyula polgármester. A hétvégi programot a Városi Nyilvánosságért Alapítvány kezdeményezte, és valósítja meg. A polgármester kijelentette: Veszprém jelentkezett a következő magyar házigazda szerepére, ha minden jól megy, 2016-ban mi láthatjuk vendégül a lengyel küldöttséget és a két ország köztársasági elnökét.

A Városi Nyilvánosságért Alapítvány képviseletében Szalay Zsolt emlékeztetett arra, hogy 2012. áprilisában a civil szervezet szervezte meg az első lengyel-magyar futsal-kupát így számukra nem ismeretlen a két nép barátsága.

Szalay ZsoltSzalay Zsolt

A hétvégi program megszervezésében nagy könnyebbséget jelentett, hogy több veszprémi iskola is jó kapcsolatot ápol lengyel testvérintézményekkel. Pénteken a polgármesteri köszöntő után a testvériskolákat keresik majd fel a lengyel gyerekek, majd Veszprém nevezetességeit is megismerhetik. A résztvevők bemutatják egymásnak a két nemzet kultúráját, játékos vetélkedőn mérik össze tudásukat.

Winerowicz Papp Renáta, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat vezetője a veszprémi lengyel közösségről beszélt. Elmondta, hogy többnyire hölgyek alkotják a csoportot, legidősebb taguk 75 éves. A '70-es években sok lengyel turista érkezett a Balatonhoz, és az, hogy sok hölgy végül itt maradt, az a magyar férfiaknak köszönhető, lényegében „szerelmi emigráció” történt. Bár a közösség átlag életkora 50 év fölötti, a fiatalok is egyre inkább érdeklődnek a nemzetiségük iránt.

Porga Gyula és Winerowicz Papp RenátaPorga Gyula és Winerowicz Papp Renáta

Örömmel tapasztalják, hogy a lengyel-magyar barátság reneszánszát éli, a két nemzet tagjai részt vesznek egymás nemzeti ünnepein és támogatják egymás törekvéseit.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.