Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Érzéketlen és ostoba intézkedések

2014. február 19. 18:33
A Fidesz rossz kormányzásának egyik legnagyobb vesztese az oktatás, aminek kárvallottjai a pedagógusok, a szülők és a gyermekek egyaránt – hangoztatta Kunhalmi Ágnes és Hiller István Veszprémben.

A Magyar Szocialista Pár oktatáspolitikával kapcsolat elképzeléseiről tartottak sajtótájékoztatót szerdán délután a szervezet veszprémi irodájában,ahol mindenek előtt Pál Béla, a baloldali összefogás képviselőjelöltje bejelentette: összegyűlt a képviselői jelöltállításhoz szükséges aláírás-mennyiség.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országos elnökségének tagja szerint az oktatás területére nem lehet büszke a második Orbán-kormány. A közoktatást érintő intézkedések között kiemelte a tankötelezettség korhatárának csökkentését. – Érzéketlen és ostoba intézkedésnek tartjuk, mert ez a legszegényebb gyerekeket érinti, akiknek nincs családi motivációjuk, így könnyen kieshetnek az iskolapadból, vagyis nem lesznek adófizetők ebben az országban. A demokratikus oldal visszaállítja a tankötelezettség korhatárát, ha megnyertük a választásokat – jelentette be.

Kunhalmi ÁgnesKunhalmi Ágnes

Mint mondta, a pedagógus társadalomnak egyetlen egy portfóliót kell kiállítaniuk, az pedig április 6-án a szavazófülkékben lesznek, erről a kormányról kell a bizonyítványt kiállítaniuk, nem a saját munkájukról. A gumiparagrafusokból álló, homályos megfogalmazásokkal teli etikai kódexet is megszüntetik, ami az előzetes tervek szerint többek között olyan fogalmakat tartalmaz, hogy milyen a pedagógus erkölcsi magatartása. – Ennek eldöntése nem a politika dolga. Fontos még a nemzeti alaptanterv "nácitalanítása", bizonyos szerzők nem valók erre a feladatkörre – mondta, hozzátéve, figyelni kell arra, hogy a lexikális tudás és a képességek fejlesztése összhangba kerüljön. 

Kunhalmi Ágnes beszélt még a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról is, amely szerinte nem hozta be a hozzá fűzött reményeket. – Ez az államosítás működésképtelen. Felháborító, hogy egyes diákok előbb kapták meg a félévi osztályzatukat, mint a tankönyveket. Világossá vált, hogy ez a rendszer nem tud jól működni – mutatott rá. Szerinte az államnak az a feladata, hogy jó jogszabályalkotáson keresztül védje és biztosítsa a tankönyvpiac nyugalmát. Kormányra kerülésük esetén ismét a képességek fejlesztésére helyezik a hangsúlyt. – Ha ez a mérhetetlen központosító és uniformizált rendszer kiteljesedik, azzal  leszoktatjuk a magyar gyerekeket a differenciált gondolkodásról, ennek eredménye lehet, hogy egyre inkább az egyszerűbb magyarázatokat fogadják el, ezért a szélsőséges gondolatok fognak terjedni – vázolta. 

Hiller IstvánHiller István

A kormány négy éven túl gyógyuló sérüléseket okozott a magyar felsőoktatásban, bebizonyosodott, hogy nem értenek hozzá – ezt már Hiller István, a Gyurcsány-kormány oktatási és kulturális minisztere mondta. – Nincs a kormánynak elfogadott felsőoktatási stratégiája, van viszont gazdasági döntése, ami pénzkivonást jelent – indokolta. Elhangzott, 2010-ben még 186 milliárd forint szerepelt a magyar felsőoktatás költségvetésében, ezt sikerült 123 milliárd forintra csökkenteni. – Ez a kormány nem barátja a magyar fiataloknak, nem támogatja, hogy egyetemisták, főiskolások legyenek. Nagy mértékben erre reagálva hagyták el az országot a fiatalok – húzta alá. Példaként említette a Pannon Egyetemet, amely esetében elmondható, hogy az országos átlagnál is nagyobb megszorításokat szenvedett el az elmúlt négy évben. Állami támogatása 2009 év végén még több mint 6 milliárd forint volt, ez a szám az idei év elején 3,2 milliárd forint. A korábbi 7080 állam által finanszírozott képzési hellyel szemben 2013-ban 4104 diákot vehettek fel ilyen formában. – Az önök városa és a Pannon Egyetem Fidesz sújtotta övezet – fogalmazott.

Pál Béla mindehhez hozzátette, amikor a szocialisták voltak kormányon, Veszprém oktatási intézményei közel 10 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési forráshoz jutottak. 


A Gyurcsány-korszak oktatási rendszere megbukott, ezért szükségszerű volt az oktatás átalakítása – reagált közleményben a Fidesz veszprémi szervezete. – A Gyurcsány-korszakban iskolák százaira tettek lakatot, pedagógusok tízezreit tették utcára, és az iskolapadból tömegével kerültek ki a funkcionális analfabéták . Ma az állam felelősséget vállal az iskolákért, a pedagógusok a rendszerváltás óta legnagyobb béremelési programban részesülnek, a hátrányos helyzetű diákok minden idők legtöbb kormányzati támogatását kapják. A felsőoktatási rendszer átalakításával véget vetettünk a munkaerőpiacon értéktelen diplomaosztogatásnak, így a fiatalok ma versenyképes képzésben részesülnek.

A Gyurcsány-kormány az általános iskoláktól az egyetemekig szétverte az oktatási rendszert, százmilliárdokat vont el az oktatástól, a pedagógusokat az utcára tette, a fizetésüket csökkentette, a tankönyvellátást privatizálták, ezzel a tankönyvek árát az egekbe az emelték. A Gyurcsány-kormány munkanélküliségre ítélte és elüldözte az országból a fiatalokat, és ha rajtuk múlt volna, tandíjjal zárták volna le az utat a hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulása előtt. A Gyurcsány-koalíció minden tagja mai s a tandíj bevezetéséről beszél, és ha tehetnék, újra visszatérnének megbukott oktatáspolitikájukhoz is.

A Fidesz  a rendszerváltás óta legnagyobb béremelési programot indította. A hátrányos helyzetű gyermekek szüleinek terheit csökkentjük, nemcsak a családi adórendszerrel, a rezsicsökkentéssel, hanem minden idők legtöbb kormányzati támogatásával, amelynek köszönhetően egyre több gyermeknek ingyenes a gyermekétkeztetés, ingyenes a  tankönyv, kormányzati ösztöndíj és szociális üdültetés segíti a családokat. A felsőoktatásban ma 72 ezer diák kezdi meg felsőoktatási tanulmányait, ebből 55 ezer államilag finanszírozott hallgató, vagyis többen, mint az elmúlt években. A fiatalok foglalkoztatása 10 év után először emelkedik.

A választás tétje a fiataloknak, szülőknek és a pedagógusoknak is az, hogy hagyjuk-e, hogy visszatérjen az a Gyurcsány-korszak, amely egyszer már eljátszotta a fiatalok jövőjét és létbizonytalanságba sodorta pedagógusok tízezreit is.

Cseh Zoltán
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.