A közel két órás fórum a Veszprémben megvalósult fejlesztések bemutatásával kezdődött, majd dr. Navracsics Tibor egy konkrét példán keresztül mutatta be a rezsicsökkentés sikerét. A veszprémi Halle utca 5. szám alatt álló nyolcemeletes, mintegy 188 lakásos társasházban a rezsicsökkentés óta több mint 1,6 millió forintot takarítottak meg az ott lakók. Dr. Navracsics Tibor szerint ezek a számok bizonyítják a szocialisták által csúsztatásnak gondolt rezsicsökkentés eredményét. Véleménye szerint a baloldali politikusok szándékosan nem hallják meg, amit a választópolgárok mondanak.
Hende Csaba honvédelmi miniszter előadásában felidézte a honvédelem átalakítását a kormányváltás óta. Tavaly Magyarország volt az egyik olyan NATO-tagország, amelynek tízéves fejlesztési terve kivétel nélkül megfelelt a NATO által felállított követelményi rendszernek. A honvédelmi miniszter hozzátette, hogy 2010-ben egy erkölcsileg megrendült, megtépázott honvédelmi ágazatott kellett átvenniük. A szervezet teljes átvilágítása rengeteg időt igényelt és közel 100 esetben kellett feljelentést tennie.
A miniszter elmondása szerint, a tavalyi évben közel 240 milliárd forintot spóroltak meg a fogyasztók a rezsicsökkentésnek köszönhetően, aminek harmadik lépcsője további kedvezményeket hoz. Áprilistól a gáz ára 6,5 százalékkel, a villamos energia szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken majd.

