Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Megint a völgyben kolbászolnak

2014. január 29. 12:05
A tavalyi év sikerét követően magától értetődő a folytatás: az idén is lesz Bor Blues Böllér fesztivál a Kolostorok és kertek rendezvénytéren március 7. és 9. között. A program gerincét változatlanul a gasztronómia és a blues alkotják.

Szegedi Pál, a rendezvény szervezője szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: neves zenekarok és előadóművészek lépnek fel az egész hétvégés eseménysorozaton, pénteken Takács Tamás bandája kezdi a sort, de bemutatkoznak veszprémi zenekarok is. Vasárnap családi főzőversennyel és töpörtyűsütő versennyel készülnek. Egy karitatív süteménysütő verseny keretében házilag elkészített süteményeket, tortákat árvereznek majd vasárnap délután, ennek bevételét a veszprémi kórház részére ajánlják fel.

Szegedi Pál, Porga Gyula és Takács TamásSzegedi Pál, Porga Gyula és Takács Tamás

Takács Tamás előadóművészt kellemes emlékek fűzik Veszprémhez, saját bevallása szerint itt mindig jó hangulatú koncerteket adott. Ezúttal is méltó műsort szeretne prezentálni közönségének. A blues azért is jó háttere az efféle rendezvényeknek, mert ez az a műfaj, ami megőrizte a természetes közegét, hangszerekkel játsszák, nem „playbackhuszárok” jönnek, hanem valódi férfias zenekarok lépnek fel – fogalmazott a zenész.

Kóstolót is hoztak a szervezőkKóstolót is hoztak a szervezők

Tavaly a szeszélyes időjárás ellenére is több ezer ember vett részt a programon, ahol ezúttal is különféle disznóölési szokásokat mutatnak majd be - tette hozzá a sajtótájékoztatón a házigazda önkormányzat képviseletében Porga Gyula polgármester.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.