Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Változás megújulás nélkül?

2014. január 12. 12:46
A magyar baloldal megígérte 2010-ben, hogy megújulva állnak a választópolgárok elé idén, ehelyett azt látjuk, hogy az elmúlt hetekben újra összeállt az a szövetség, amely közösen tette tönkre az országot 2002 és 2010 között.

Erről dr. Mihalovics Péter országgyűlési képviselő beszélt sajtótájékoztató keretében vasárnap délelőtt a veszprémi Naracspontban. – Az elmúlt hónapok nyilatkozatai alapján egyértelmű, hogy a magyar baloldal folytatni szeretné, amit 2010-ben befejezett. A napokban dr. Gurmai Zita  európai parlamenti képviselő, a Magyar Szocialista Párt és az Európai Szocialista Párt Nőszervezetének elnöke hangoztatta, eltörölnék a gyed extrát, több fórumon megerősítették a baloldal képviselői, hogy a rezsicsökkentést ők rezsi átverésnek tekintik és azt az intézményt, amit a Fidesz bevezetett, több lépcsőben megerősített és több millió magyar állampolgár mindennapi megélhetését segíti, valószínűleg megszüntetnék – hívta fel a figyelmet a politikus.

Dr. Mihalovics Péter<br>Fotó: archívDr. Mihalovics Péter<br>Fotó: archív

Fel kell tenni a kérdést, ki lesz az, aki ezt a politikát képviselni akarja Veszprémben: Katanics Sándor (DK), vagy Pál Béla (MSZP) – fogalmazott, hozzátéve, ki áll ki a választópolgárok elé és támogatja a rezsicsökkentés eltörlését, a családi adókedvezmény megszűntetését? – Milyen változás az, ami a 2010-ben felbomlott szövetséget az MSZP és a DK között újra köti? Pál Bála vagy Katanics Sándor képviseli a gyurcsányi politikát, amely egyszer már tönkretette az országot? Egy egyszer már nem működő szövetség újrakovácsolása képes lehet e arra, hogy a veszprémi érdekeit képviselje országos szinten – tette fel a kérdést dr. Mihalovics Péter.

Bárki lesz a közös baloldal képviselője és áll a megszorító politika élére, Veszprémben csak egy jelőlt cselekvőképes, hiteles és értékteremtő, az pedig a Fidesz országgyűlési képviselőjelőltje, dr. Navracsics Tibor – zárta gondolatát.

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.