Hogyan állunk ma ízlés kérdésében? Wesselényi-Garay Andor építész szerint az áhított cél mindig kicsit messzebb van, mint ahol éppen tartunk. Ma Magyarországon még mindig döntő befolyással rendelkezik a külföld ízlése az építészet terén, de szerencsére egyre több szép és jó ház épül. Ez talán annak is köszönhető, hogy 2008 és 2010 között sok nem szakmabeli is részt vett építészeti beszélgetéseken, az ő nézeteik is hozzáadódtak a témához és ezzel egy időben növekedett a pályára lépő építészek száma.
Tüske Ferenc, Wesselényi-Garay Andor (Fotók: VÉKA - Gaschler-Gyeviki Nóra)
Az, hogy éppen milyen építészeti stílus uralkodik, szerinte sokban kapcsolódik az adott gazdasági helyzethez is. Amikor felszálló ágban van a gazdaság, az avantgárd törekvések kerülnek előtérbe, míg kritikusabb időszakokban a romantikus vonalhoz térünk vissza. Így volt ez a hetvenes években, az olajválságot követően is, amikor a romantika nyert teret, míg a nyolcvanas években az avantgárd előretörését láthattuk. Manapság megint inkább egy konzervatív fordulat jellemzi az építészetet. Holott az avantgárd mindig nagyon fontos szerepet tölt be: kérdéseket vet fel, állásfoglalásra késztet, kizökkenti az embert a kispolgári létből. Segíti a fejlődést, mert a művészeten keresztül a valóság problémáira reflektál.
A vitapartnerek felvetették azt a kérdést is, vajon mi az építészet: művészet, ami által a világ jobbítható, vagy puszta szolgáltatás, amikor a megbízó kéréseit kell kielégíteni? Tüske Ferenc, a Fricska tulaja és az est házigazdája szerint az építészet olyan, mint például az írás vagy bármilyen más művészeti ág: egyszerre jelenthet küldetést és munkát is.
Wesselényi-Garay Andor szerint az építész mindig egy döntéshelyzetben van: választhatja azt, hogy elvégzi a rábízott feladatot, még ha nem is ért egyet minden esetben a megrendelő elképzeléseivel, mert az ő szakmája ez, ezt választotta és szereti csinálni. De dönthet úgy is, hogy nem ad alább annál az ideálnál, amit felépített a szakmáról és kivárja, amíg olyan munkát sodor elé az élet, amelyben művészileg is kiteljesedhet és valami teljesen újat tehet le az asztalra. Ő maga úgy tekint az építészetre, mint autonóm művészetre, ami meghatározza a mindennapjait, amiből tud táplálkozni és feltöltődni.
Adódik persze a kérdés továbbra is, hogy de hol húzódik az építész felelőssége? Elég-e, ha ő maga és a megbízója elégedett az elkészült épülettel? Mennyire számít a többiek véleménye? Hiszen egy-egy épület nemcsak önmagában áll, a közízlést is formálhatja – ahogy arra Gaschler-Gyeviki Nóra, a VÉKA tagja is rávilágított. Tény, hogy ma Magyarországon csak nagyon kevesen tehetik meg azt, hogy művészileg kiteljesedjenek és közben a mindennapi betevőre is jusson. Tüske Ferenc szerint viszont ezt nem kell erre lekorlátozni. Szerinte nem csak egy-két ember tekintheti feladatának, hogy formálja az ízlést, hanem mindenki az egyedi döntései révén vihet véghez küldetést.
Wesselényi-Garay Andor szerint nagyon fontos az alázat kérdése is, hogy mire ad az ember: a megélhetéssel, a saját akaratával vagy az igényekkel szemben alázatos? Mindegyik hozzáállás más és más fajta épületet hoz létre, de mindenkinek önmagának kell eldöntenie, hogy mit vállal. Nem az a lényeg, hogy valaki mester tud-e lenni a szakmájában vagy csak egyszerű művész, hanem az, hogy tudja, mit vár el tőle, hogy megtalálja a helyét és jól érezze magát a bőrében – és ez minden más területre is igaz.
