Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

Jendrassik – a lehetőségek iskolája

2013. december 3. 22:40
Mindenki tehetséges valamiben – foglalta össze Jendrassik-Venesz Szakközépiskola és Szakiskola filozófiáját Pribelszki János igazgató.

Az idősebbek még úgy emlékeznek a Március 15. utcában található iskolára, mint közlekedésgépészeti és vendéglátós sulira. Igazuk is van, hiszen régebben két intézmény működött az épületben. Azonban az összevonás után már hivatalosan is Jendrassik György gépészmérnök és Venesz József mesterszakács nevét viseli az iskola, utalva a benne működő képzésekre. Ami valójában ennél sokkal sokszínűbb, hiszen a motorkerékpár-szerelőtől a logisztikai ügyintézőig, a pincértől a szerszámkészítőig tizennégy szakmában képeznek itt technikusMegtartó iskolaokat, szakmunkásokat.

Az intézmény igazgatójával, Pribelszki Jánossal beszélgettünk. 

Pribelszki JánosPribelszki János

Befogadó iskola

„Lehetőséget próbálunk adni a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű gyerekeknek arra, hogy szakmát tanuljanak, hogy megtalálják helyüket az életben. Nálunk az elitiskoláktól eltérően más feladatokat kell a tanárnak és a diáknak is megoldani. Többnyire nehéz sorsú, hátrányos helyzetű és gyakran jövőkép nélküli gyerekekkel foglalkozunk. Ez adja az itt tanító kollégák munkájának a nehézségét és a szépségét egyaránt. Hiszen tudjuk mindannyian: a motivált, a jövőjét előre tervező tanulóval  könnyebb jó eredményeket elérni. Mi nem felvételiztetünk, nem szelektálunk, fogadjuk azt, aki idejön hozzánk, aki minket választ. Nagy iskola vagyunk, jelenleg 935 tanulónk van és 75 főállású tanárunk. Az itt dolgozóknak minden nap komoly megmérettetés, mert minden nap el kell nyerniük diákjaik elismerését, figyelmét. És ez nem kis kihívás.”

Megtartó iskola

„Nekünk meg kell dolgozni, pontosabban nagyon meg kell dolgoznunk a sikerért. Azért, hogy a tanulóink ne essenek ki az oktatási rendszerből, hogy sikerüljön nekik teljesíteni a szakmai elvárásokat. Esetenként a lehetetlenre kell vállalkoznunk, időnként a család nevelési szerepét is át kell vállalnunk. Ezért dolgozik nálunk a szokásos ifjúságvédelmi felelős mellett konfliktuskezelésre szakosodott kolléga is. Ők is segítik diákjainkat. Nem az a célunk, hogy az első problémánál megszabaduljunk a tanulóktól, hanem azt, hogy jó irányba tereljük őket, hogy megmutassuk nekik a helyes utat. Türelmesnek, megértőnek és nagyon ötletesnek kell lennünk. Egy biztos: nem dolgozhatunk pedagógiai panelekkel, mindig valami újat kell kitalálnunk, miközben meg kell őriznünk az oktatás színvonalát.”

Sikeres iskola

„Iskolánk diákjainak tanulmányi eredménye a hasonló profilú iskolák átlagának megfelel. A Jendrassikban azt valljuk, hogy mindenki tehetséges valamiben. Hogy miben? Ezt a tanulókkal közösen kell megtalálnunk. Így például, aki szépen rajzol, vagy jó szemmel fotózik, annak iskolai kiállításon bemutatjuk a képeit, de van népdaléneklési-, és mesemondóverseny is az iskolában. Tanulóink készítenek iskolaújságot, a szünetekben rádió szól az iskolában, amit diákjaink szerkesztenek.

A szakmai versenyeken évek, sőt évtizedek óta sikeresen szerepelünk. Autós, gépész, kereskedelmi és vendéglátós szakmákban tanulóink rendszeresen az ország legjobbjai között végeznek.

Kiemelkedő sikerekre lehetünk büszkék a sportban, különösen a kézilabdában. Kéziseink az elmúlt három évben három diákolimpiai arany, két ezüst és egy bronzérmet szereztek.2012 tavaszán Horvátországban mi képviseltük Magyarországot a Középiskolai Kézilabda Világbajnokságon, a megszerzett negyedik helyezés az eddigi legjobb magyar eredmény volt. Ebben a tanévben Törökországban képviseljük országunkat a világbajnokságon”

A Jendrassik a lehetőségek iskolája. Lehetőség az újrakezdésre, a javításra, a minőségi sportolásra. A tanárok és a diákok ezért is érzik olyan jól magukat ott a város szélén, a Jendrassikban.

Pethő Imre
további cikkek
Megbecsült család a Bárczi közössége közélet Megbecsült család a Bárczi közössége Megrendezte hagyományos éves gálaműsorát a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában. A művelődési ház színpadán a gyerekek megmutathatták tudásukat és tehetségüket a nézőteret zsúfolásig megtöltő családtagoknak. 2025. november 29. 14:34 Hogyan születik a sikeres fiatal? oktatás Hogyan születik a sikeres fiatal? A KIM – Nemzeti Pedagógus Kar szakmai konferenciáját a SÉF iskolában rendezték meg csütörtökön, ahol Kövesdi Anett, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatója részletesen bemutatta, milyen komplex és sokrétű tehetséggondozási rendszer működik a vármegyében. A rendezvényen általános iskolai és szakképzési intézmények pedagógusai, vezetők és szakemberek vettek részt, hangsúlyozva: Veszprém vármegye oktatási közössége valódi, egymást támogató szakmai hálót alkot. 2025. november 28. 12:03 Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! közélet Itthon tartani a tehetséges fiatalokat! A Külgazdasági és Külügyminisztérium által létrehozott Magyar Diplomáciai Akadémia 2024 nyarán indította el középiskolásoknak szóló Start Akadémia PályaPanoráma Programját, amelynek célja olyan, nemzetközileg is versenyképes, komplex tudású fiatalok támogatása, akik a jövőben a külügyekben, az államigazgatásban és a vállalati szektorban is magabiztosan helytállhatnak. A program kiemelt törekvése, hogy a diákok felismerjék a hazai felsőoktatásban és a magyarországi karrierutakban rejlő lehetőségeket, és ne feltétlenül külföldön keressék jövőjüket. Csütörtökön Veszprémbe is ellátogatott ez a program. 2025. november 27. 22:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.