Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Sajtóper indulhat a Napló ellen

2008. április 21. 19:44
Helyreigazítást kért Balczó Andrással, a Nemzet Sportolójával egyetértve a Naplótól Vereskuti Béla, az Óvári Ferenc Baráti Kör rendezvények szervezéséért felelős elnökségi tagja. Balczó múlt hét szerdán tartott előadást a veszprémi Simonyi Zsigmond Általános Iskolában. A Napló tudósításának utolsó mondatában Martinovits Tibor azt írta, az olimpikon gyengeelméjűnek nevezte a mai 18 év alatti fiatalokat.

Vereskuti Béla sajtótájékoztatón jelentette be, hogy amennyiben a Napló holnapi számában nem közöl helyreigazítást, és nem kér nyilvánosan bocsánatot Balczó Andrástól, valamint az olvasóktól, majd a bíróság fog határozni az ügyben. A kérdéses kijelentés a sokszoros világ-és olimpiai bajnok sportoló szájából nem hangzott el. Vereskuti Béla idézte a sportolót a megyei napilapban megjelent írás kapcsán, s elmondta, nem nevezte gyengeelméjűnek a fiatalokat, ilyen kifejezés nem is hagyná el a száját, mert a hite gátolja ebben, és tudvalevőleg neki magának is több 18 év alatti gyermeke van. Az ominózus mondat ugyanakkor azt állítja: Balczó azért nem tart a fiatalkorúaknak előadást, mert azok gyengeelméjűek. Vereskuti Béla állítja, a Napló újságírója szabadon, a saját értelmezését írta le, és nem az elhangzottakat. Elmondta, birtokában van az előadás teljes, vágatlan hangfelvétele, mely bizonyítja a tudósításban leírt kifejezésről, hogy nem hangzott el. Vereskuti Béla szerint azért fontos a helyreigazítás, mert már egy nappal a közlés után olyan olvasói sms-ek jelentek meg a Naplóban, melyek nem sportérdemei alapján, de még csak nem is előadáson elhangzottak alapján, hanem a megjelent cikk után ítélik meg Balczót, s ezzel a napilap belegázolt a nemzet egyik büszkeségének becsületébe. Vereskuti Béla külön kitért Barták Péter levelének utolsó soraira, melyben a főszerkesztő azt közli vele a hangfelvétel kapcsán, hogy a mai technika segítségével az könnyen
manipulálható. Vereskuti Béla ezt visszautasította és elmondta, nyilván mindenki magából indul ki. Hozzátette, hogy egy olyan istenfélő ember, amilyen Balczó András is, soha nem tenne olyan kijelentéseket, amellyel most megrágalmazták, még akkor sem, ha valóban gyengeelméjűek közt lenne. Martinovits Tibor, a Napló tudósítója fel is hívta a sportolót, hogy ismerje el az ominózus kijelentést. Balczó erre azt felelte, nem ismerhet el olyat, amit soha nem mondana. A sajtótájákoztatón Vereskuti Béla még elmondta, hogy a mai liberális oktatás következménye a fiatalok szellemi és fizikai képessége, mely valóban hagy kívánnivalót maga után.

Füssy Angéla
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.