Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi fények a Sixtus-kápolnában

2013. november 25. 22:00
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának kutatócsoportja részt vesz a Sixtus-kápolna freskóinak megvilágítását megújító innovatív nemzetközi projektben – erről hétfőn sajtótájékoztatón számoltak be.

A Sixtus-kápolna világításának megújítását az Európai Unió egyfajta mintaprojektként kezeli. A környezetbarát fényforrások elterjedésének egyik előfeltétele, hogy ezek a termékeket kellően optimalizálják – ellenben a korábbi technológiákkal, például a neon fénycsövekkel, amelyek nemcsak megterhelik a szemet, de a színérzékelést is torzítják. 

A Sixtus-kápolna freskóinak megvilágításán dolgozó nemzetközi konzorcium éppen ezekre a problémákra keres megoldást, hiszen a festmények szempontjából különösen fontos, hogy a fények ne roncsolják a képeket (részben az ultraibolya-sugárzás, részben pedig az izzó termelte hő által), és az is megkerülhetetlen szempont, hogy a látogatók a színeket eredeti valójukban érzékelhessék. 

dr. Sanda Jánosdr. Sanda János

Ez utóbbiért felel a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának Virtuális Környezetek és Fénytani Kutatólaboratóriuma dr. Schanda János professzor vezetésével. Az ő feladatuk az, hogy a LED-es világítás megtervezéséhez felmérjék a freskók színeit, és meghatározzák azt a színtartományt, amellyel a világítás az eredeti valójában mutatja meg a Michelangelo által használt árnyalatokat. A technológiát egyébként idehaza is próbálgatják, az esztergomi vár rekonstrukciójánál tesztelgetik. 

A Sixtus-kápolnában látható a világ talán leghíresebb freskójaA Sixtus-kápolnában látható a világ talán leghíresebb freskója

A professzor elsősorban a LED-es világítás területének nemzetközileg is elismert szakértője, amikor épp nem történelmi jelentőségű festmények megvilágításán dolgozik, akkor például olyan területeket kutat, mint az autók LED-es fényszóróinak optimális színtartománya. 

Schanda János elárulta, hogy nem volt egyszerű megszervezni a munkát, kisebb ijedtséget okozott például XVI. Benedek pápa lemondása, a kutatócsoport ugyanis éppen kora tavaszra kapott időpontot a kápolna felmérésére, a hagyományosan ezen a helyen tartott, akár hetekig elhúzódó konklávé azonban keresztül húzhatta volna a számításaikat. Szerencsére ezt sikerült elkerülni, és még a konklávé kezdete előtt be tudták fejezni a munkát. A munkaidejük egyébként este hatkor kezdődött, amikor a turisták számára véget ért a látogatási idő, és általában éjfélig, néha hajnali 2-3 óráig is elemezték a freskókat. 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.