Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Drogstratégia készül

2013. november 9. 14:47
Hosszú idő után ülésezett a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a városházán a héten.

Veszprém kábítószerügyi stratégiája 2012-ig volt érvényben, eddig azonban nem állt módunkban újat alkotni. 2010-ben ugyanis visszavonták a nemzeti stratégiát – amelyre a helyi stratégiák is épülnek – az újat pedig csak októberben fogadta el az Országgyűlés – foglalta össze a helyzetet Wéber László, a veszprémi KEF elnöke.

Forrás: drogfokuszpont.hu

A szerdai ülésen számos intézmény képviseltette magát, így többek között a drogambulancia, a kormányhivatal, a családsegítő központ, az ügyészség, a rendőrség, a járási hivatal és a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai is jelen voltak a megbeszélésen.

Az egyeztetésen dr. Grezsa Ferenc, a Nemzeti Drogellenes Stratégiát előkészítő szakmai munkacsoport vezetője tartott előadást az új stratégiáról, melyet október 7-én fogadott el az országgyűlés. Az elismert szakemberekből álló bizottság áthelyezte a hangsúlyt a prevencióról, vagyis megelőzésről a promócióra, vagyis az egészséges életmód népszerűsítésére. Ez röviden összefoglalva azt jelenti, hogy a kábítószer-fogyasztás káros hatásai helyett inkább a „tiszta” élet előnyeit promotálják; az elrettentés helyett a helyes úton járók megerősítését helyezik a fókuszba.

Grezsa Ferenc (Fotó: drogstrategia.hu)Forrás: drogfokuszpont.hu

A készülő drogstratégia munkaváltozatát még 2011-ben nyilvánossá tették a drogstrategia.hu weboldalon, ahol bárki hozzászólhatott, véleményt nyilváníthatott. A bizottság legnagyobb meglepetésére a kommentek döntő többsége élesen bírálta a kialakulófélben lévő munkaanyagot.

Több hozzászóló is azt javasolta, hogy bizonyos kábítószereket legalizáljanak, ezzel egyrészt új adóbevételi lehetőségeket teremtve a költségvetésnek, másfelől pedig a legális drogok ügyében szükségtelenné váló nyomozások elmaradásával a bűnügyi költségeket is csökkenthetnék.

Infografika: MTIInfografika: MTI

Grezsa szerint eközben a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a társadalom döntő többsége kábítószer-ellenes, ami azt is jelenti, hogy a legalizáció-párti kisebbség aktívabb, míg a többség nem tartja fontosnak, hogy elmondja a véleményét, képviselje az érdekeit.

A nemzeti stratégiára építkezve a következő hónapokban megszülethet a város új drogstratégiája is, erről a folyamatról a vehir.hu a jövőben is folyamatosan hírt ad majd.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.