Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Veszprémben a Kowalsky meg a Vega

2013. november 3. 9:21
A hazai klub- és fesztiválélet egyik legnépszerűbb zenekara, a Kowalsky meg a Vega közel egy éve ismét legismertebb felállásában járja az országot.

Idén új dalokat jelentettek meg, jubileumi koncertet adtak, megjelent egy könyv, és készül az új album. Kowáék őszi-téli turnéjuk keretében november 8-án Veszprémben, a DC-ben lépnek fel.

A zenekar - melyben Kowalsky mellett a régi ritmusszekció, Jimmy (Szórád Csaba - basszusgitár) és Soci (Vajda Péter - dobok), valamint Vajda Tamás és Vidák Róbert gitárosok zenélnek, s amely a sokak által megkedvelt klasszikus hangszerelésben prezentálja a legnépszerűbb Vega-dalokat - az idei évben Ami fontos és Amilyen hülye vagy, úgy szeretlek címmel két új számot is megjelentetett. A dalok klipjei elérhetőek a legnagyobb videómegosztón és hallhatóak a rádiókban. Közben készül a zenekar jövő tavasszal megjelenő új nagylemezének anyaga is.

A Kowalsky meg a Vega óriási sikerrel zenélte végig a 2013-as klub-, majd fesztiválszezont, augusztus 17-én pedig, több ezer néző előtt 10 éves születésnapi nagykoncertet adott a Budapest Parkban, s azon a napon jelent meg a Csak egy ág… című könyv Kowáról és zenekaráról, mely csupa különlegességet kínál a Kowalsky meg a Vega rajongói számára: Hogyan vezetett az út a drogosok földi poklából a szív forradalmáig? Bankrablóból, kalandorból és más zsiványokból miként lettek az OM zászlaja alatt "forradalmárok"? Miként változtatott meg emberi sorsokat, személyiségeket a Kowalsky meg a Vega születése, változásai és üzenete? Ebből a könyvből mindez kiderül, sőt, ennél több is: a Kowalsky meg a Vega tíz éves fennállásának története interjúkkal, fotókkal, teljes szöveggyűjteménnyel, érdekességekkel, sztorikkal és eddig sehol nem publikált Kowalsky-novellákkal. „Annyi mindentől függhet, ki hogyan értelmezi az üzenetet, önazonosítástól, hitrendszertől, de szerintem ettől függetlenül a könyv sok mindent tud adni, ami érték lehet.”, mondja Kowa.

A Kowalsky meg a Vega 1999-ben alakult rockzenekar, melynek névadóját és frontemberét, Kowalskyt a Black Out zenekarban ismerhette meg a hazai zenekedvelő közönség. Az alapítók - Kowa és Jávorszky Béla - előbb a stúdiómunkákhoz, később az élő fellépésekhez kerestek maguknak zenésztársakat. Az együttes, mely zenéjében rock-, funk-, folk- és hiphop-elemeket vegyít, azóta túl van számos tagcserén, s ami ennél figyelemre méltóbb, már több sikeres nagylemezen is. Első albumuk, a Pimasz grimasz 2003-ban jelent meg, a Vegasztár 2005-ben került a boltokba, a Forradalom Rt. 2006-os, a Szemenszedett igazság 2008-as, míg az Ötcsillagos 2010-ben jött ki. „Humoros, de profi produkció” - jellemzi magát az egyébként klubokban és fesztiválokon egyaránt sikeres, Fonogram-díjas formáció, s ezzel, úgy tűnik, a szakma és a közönség is egyetért. A zenekar 2011-ben Az évtized lemeze címmel dupla albumot adott ki új és válogatott régi számokkal.

vehir.hu
további cikkek
Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít közélet Esküvők, konferenciák, bulik helyszíne – ahol a vendég számít A veszprémi Menekülj Szórakoztató Központ neve eddig egyet jelentett a minőségi szabadulószobás élményekkel és a barátságos, családias hangulattal. Ez azóta sem változott, az elmúlt időszakban azonban nagy lépést tettek előre: megnyitották saját rendezvénytermüket, ami azóta esküvők, konferenciák, workshoppok, sajtótájékoztatók vagy akár magán jellegű bulik kedvelt helyszíne. 2025. november 26. 15:25 Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? Balaton Suhanunk a vízen: mivel lovagoljuk meg a Balaton hullámait? A Balaton vízisport-kínálata már messze túlmutat a régi idők hagyományos lehetőségein, a vitorlázáson, evezésen vagy vízibiciklizésen. A magyar tengeren számos innovatív, újfajta mozgásforma kipróbálására nyílik lehetőségünk. 2025. augusztus 8. 11:07 Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál utcazene Őszies idő, változatos zenei kínálat és egy zenélő bringóhintó – így indult az idei Utcazene Fesztivál Az Utcazene Fesztivál 2000 óta színesíti meg a veszprémiek nyarát folyamatosan fejlődő és változatos programjaival. Ez csütörtökön sem alakult másként, a hétköznap ellenére is megtelt a város emberekkel és a világ különböző pontjairól jött előadókkal. 2025. július 18. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.