Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Vona miniszterelnök-jelölt, de többet akar

2013. október 27. 10:16 // Forrás: mti
Vona Gábor pártelnököt választották meg a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének szombaton Budapesten, a párt tizedik, ünnepi kongresszusán.

Vona Gábor a megválasztása utáni sajtótájékoztatón azt mondta, azokat az embereket akarják képviselni, akik a Fideszből és az MSZP-ből is kiábrándultak. Programjuk három pillérre épül: a közbiztonságra, a munkahelyteremtésre és az elszámoltatásra.

Azt mondta, 2010-hez képest emberileg, lelkileg és szakmailag is erősebbnek, jobbnak érzi magát. Azt hangoztatta ugyanakkor, hogy ő nem hatalmat akar, mert mint mondta, neki kevés a kormányfői tisztség, annál nagyobb az ambíciója.

Ahhoz, hogy a Jobbik megnyerje a nemzet egészének a bizalmát, először magát kell "méltó állapotba hoznia", ehhez pedig tagjainak egymásban való bizalomra, csapatmunkára, valamint fegyelmezettségre és szorgalomra van szükségük.

Vona Gábor a tavaszi választási kampányt ahhoz hasonlította, mintha vadgalambokkal kellene sakkozni; az állatok ugyanis "felrúgják a szabályokat, ledöntik a bábukat, rátrottyantanak a sakktáblára, majd a végén elégedetten turbékolnak, hogy nyertek".

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.