Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A humor összeköti az ellentéteket

2013. október 2. 10:30
Október 18-án városunkba látogat Laár András, akit a nagyközönség Besenyő Pista bácsi karakteréről ismerhet leginkább. Azonban most a L'art pour l'art Társulat helyett Somogyi Andrással, a Showder Klub, a Comedy Central és a Frizbi humoristájával együtt szórakoztatja a közönséget.

 – Ön az abszurd humort képviseli, míg kollégája inkább a paródiák területén mozog. Hogy lehetséges ezt a két élesen eltérő műfajt összeegyeztetni?

 – Nagyon könnyen összekötjük a humor révén. Már volt néhány közös fellépésünk, és a közönség nagyon jól fogadta. Úgy vettük észre, hogy egyenesen örültek ennek az ellentétnek.

forrás: Laár András hivatalos oldalaforrás: Laár András hivatalos oldala

 – Az előadásokon mennyire kap szerepet az előre megírt szöveg, és mennyire az improvizáció?

 – Az előadásnak van egy vázlata, de emellett számos lehetőség van a rögtönzésre, az aktuális dolgokra reagálásra. Somogyi Andrásnak, mint parodistának ezen a területen több dolga van, hiszen újra és újra fel kell építenie az általa alakított figurát.

 – Mostanában nem hallani olyan sokat önről. Mivel tölti az idejét?

 – Mostanában is nagyon aktív vagyok, csak a médiában nem jelenik meg annyira. A legnagyobb közösségi portálon követhető is a tevékenységem. Folyamatosan fellépek a L'art pour l'art Társulattal, zenélek, vannak önálló estjeim az abszurd humor és a spiritualitás témakörében is.

forrás: Laár András hivatalos oldalaforrás: Laár András hivatalos oldala

 – A nagyközönség mennyire tud erről a spirituális oldaláról?

 – Azt, hogy mások mit gondolnak, nem tudom. Mindenesetre már vagy jó 10 éve rendszeresen részt veszek a SZINTÉZIS Szabadegyetem előadásain. Itt a hagyományos „materialista” tudományt és a spirituális tudományokat próbáljuk összeegyeztetni – szintézisbe hozni.

 – Tervezik, hogy jönnek valamikor Veszprémbe a teljes L'art pour l'art Társulattal?

 – Hogyne terveznénk! Természetesen csak akkor, ha meghívnak. Ha nem hívnának, és úgy mennénk, abból sok kellemetlenség adódhatna.

Horák János

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.