Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Gárdisták masíroztak a fővárosban

2013. augusztus 25. 19:36 // Forrás: mti
A jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának hatodik évfordulójára emlékeztek az utódszervezetek képviselői vasárnap délután Budapesten. A Hősök terén körülbelül harminc új tag tett esküt.

A megjelent utódszervezetek tagjai zárt alakzatban sorakoztak fel a téren, mindannyian saját szervezetük egyenöltözékében, amelyek közül volt olyan is, amelyik a betiltott Magyar Gárda ruházatára hasonlított. A tér távolabbi részén, félkörben pár száz érdeklődő és szimpatizáns sorakozott fel.

(mti)(mti)

A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Budaházy György - akivel szemben terrorcselekmények vádjával elsőfokú büntetőper zajlik a Fővárosi Törvényszéken - élőben jelentkezett be az interneten keresztül. Egyebek között azt mondta, el tudna képzelni egy szélesebb nemzeti összefogást egy rendszerváltásért. Hozzátette: ennek során vissza kellene térni azokhoz a hagyományokhoz, amelyek alapján évszázadokon keresztül sikeresen működött a magyar nemzet.

Óriási tömeg azért nem volt, több felszólaló is kifogásolta, hogy kevesen jelentek meg, miként azt is, hogy a Jobbik nem képviseltette magát.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.