Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
15°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
15°C

Átadták a rátóti kálváriát

2013. augusztus 17. 21:20 // Forrás: mti
Ahol Krisztusban hívő emberek élnek, ott Európa, kultúra, civilizáció van - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Veszprém-Gyualfirátóton a felújított kálvária átadási ünnepségén szombaton.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter beszédében kifejtette: minden helynek megvan a maga sorsa, ami nem változhat: a kálváriadombon a Gyulaffyak vára állt egykor, "figyelte" a környéket, erősséget jelentett a török elleni harcban, a Dunántúl, a Balaton-felvidék őrzésében.  Most már ugyan nem áll itt, mégis egyfajta vár van itt: a hit vára, hiszen a kálvária a hit, Krisztus győzelmét hirdeti - fűzte hozzá.

MTI-fotóMTI-fotó

 "Ahol kálvária van, ott Krisztusban hívő emberek élnek, Krisztusban hívő kultúra, Krisztusban lévő hagyományok léteznek - azaz ott Európa, ott civilizáció, kultúra, jóravaló emberek vannak" - mondta Navracsics Tibor.  A miniszter szerint a kálvária egyben a közösségiség vára is, hiszen Gyulafirtátót 900 családjából 300 támogatta a kálvária felújítását, ami nemcsak azért fontos, mert gazdasági válság idején az emberek nehezebben válnak meg a nehezen megkeresett pénzüktől, hanem azért is, mert ösztönzés nélkül, önként érezték úgy, hogy hozzá kell járulniuk a kálvária megújításához.  Ha mindig lesz 300 család, aki adakozik, akkor Gyulafirátótnak van jövője és ha Gyulafirátótnak van jövője, akkor Magyarországnak és ennek a nemzetnek is van jövője - állapította meg a miniszter.

MTI-fotóMTI-fotó

Márfi Gyula veszprémi érsek szerint egy településről sokat elárul a templom, a temető és a kálvária kinézete.  A gyulafirátóti felújított kálvária annak a jele, hogy az ország, a nép élni akar és élni is fog - jelentette ki.

Czaun János (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő avató beszédében felidézte: az első keresztet 220 évvel ezelőtt állították fel azon a dombon, amelyen egykor a Gyulaffyak vára állt. A történelem viharai, az időjárás és rongálások miatt az elmúlt évszázadok során többször fel kellett újítani, legutóbb 20 évvel ezelőtt. Elmondta: a felújítás másfél millió forintba került, de ez meghaladta az egyházközösség és az önkormányzat erejét, ezért hirdették meg a közadakozást.

vehir.hu
további cikkek
Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása. tegnap 16:31 Megújult a takácskerti sportpálya Megújult a takácskerti sportpálya Az Európa Kulturális Fővárosa év alatt rengeteg nagyszabású infrastrukturális beruházás történt Veszprémben, de a városrészek fejlődése nem állt meg, és a helyi közösségek töretlen erővel dolgoznak együtt továbbra is. Ahogy a Takácskert eddig elhanyagolt focipályának megújulása is ezt mutatja.   tegnap 15:56 Vajon kitől idézett a V-Busz? Vajon kitől idézett a V-Busz? „Hidd el, hogy képes vagy rá és félig már véghez is vitted.” Ez a mondat fogadja a V-Busz utazóközönségét a buszok kijelzőjén. Na, de kitől származik az idézet, ami az érettségiző diákoknak szól elsősorban? tegnap 10:00 Ki oldja meg a problémákat a Csolnoky Ferenc Kórházban? közélet Ki oldja meg a problémákat a Csolnoky Ferenc Kórházban? Szombat délelőtt a vármegyei Csolnoky Ferenc kórház bejárata előtt „Haldokló egészségügy - a Csolnoky Ferenc Kórház gazdátlan” címmel tartott sajtótájékoztatót Dr. Varga-Damm Andrea képviselőjelölt és Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő.   2024. május 5. 17:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.