Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Ismét tárgyal az MSZP és az EPM

2013. augusztus 2. 10:52 // Forrás: mti
Pénteken elkezdődött a tárgyalás az MSZP és az Együtt-Párbeszéd Magyarországért szövetség között arról, hogy kiket indítsanak a 106 egyéni választókerületben.

A szocialista pártot Tóbiás József frakcióvezető-helyettes és Molnár Zsolt budapesti elnök képviseli, Bajnai Gordon pártszövetségét pedig Szigetvári Viktor társelnök és a PM-es Karácsony Gergely.

Az MSZP és az Együtt-PM vezetői július végén állapodtak meg az egyéni választókerületi jelöltek kiválasztásának szempontjairól, ám a körzetek felosztásáról és a jelöltekről akkor nem volt szó. Ugyanakkor a felek elküldték egymásnak "jelöltjelöltjeik" névsorát, így a háttértárgyalások már ezek ismeretében kezdődnek el.

A megbeszélés előtt Molnár Zsolt és Szigetvári Viktor is azt hangsúlyozta az MTI-nek: augusztus végéig többször összeülnek, nem várható, hogy az első alkalommal mindenben sikerül megegyezni. Jelezték azt is, hogy a tárgyalássorozat eredményéről csak a lezárulta után számolnak be a sajtónak, illetve hogy a végső megállapodást a pártvezetők – Mesterházy Attila és Bajnai Gordon – jelenlétében köthetik meg augusztus legvégén vagy szeptember elején.

Szigetvári Viktor elmondta: már nem pusztán arról egyeztetnek, hány körzetben induljon szocialista és hányban Együtt-PM-es politikus, hanem a jelöltek személyéről is. Bár fontos, hogy a jelöltek aránya tükrözze a pártok közötti erőviszonyokat, a szavazatmaximalizálás célja azt kívánja meg, hogy minden körzetben a legesélyesebb jelölt induljon – magyarázta. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy nincsenek tabukörzetek, olyan választókerületek, amelyek a jelölttől függetlenül egyik vagy másik felet illetik meg.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.