Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
19°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
19°C

Vízben oldódó tájak

2013. július 2. 10:31
Horváth Imre akvarell képeiből – elsősorban táj- és épületábrázolásaiból – nyílt kiállítás hétfőn a Pannon Egyetem aulájában.

Manapság, az internet korában bármit meg lehet találni néhány kattintással. A közművelődés most még inkább misszió, mint bármikor korábban: a mai fiatalok a digitális világban szocializálódnak, számukra kuriózum a kiállítás, a színház, az irodalmi estek – vezette fel a tárlatot Felföldi Gábor, az egyetem közművelődési titkára.

Felföldi Gábor felvezetése<br>A galéria megtekintéséhez kattintson a képre

Szerinte van igény a kultúrára, a XXI. század embere is vágyik arra, hogy ne csak a monitoron keresztül találkozzon a művészetekkel, hanem valós közösségi élményben lehessen része. Nincs is jobb alkalom erre, mint Horváth Imre kiállítása. Az alkotóval először 2006-ban került szóba egy egyetemi tárlat lehetősége, amely aztán hosszas érlelődés, hét év után valósult meg.

Ács Anna köszöntője

A városban Imre bácsit a Váci Mihály színpad előadójaként ismerik – mutatta be az alkotót Ács Anna muzeológus –, és csak kevesen tudták róla, hogy hosszú idő óta fest. Képei a szociorealizmus jegyében születtek: a tájképeket társadalmi kontextusba helyezi. Jellemző rá, hogy egyéni, őszinte, karakteres, a tisztaság, a belső harmónia. Nem követi a divatirányzatokat, nem történelmi, mitológiai témákat dolgoz fel, hanem az ember környezetére hívja fel a figyelmet, amit gyakran észre sem veszünk, annyira természetesnek tartjuk.

Horváth Imre 1947-ben született Veszprémben. Az általános iskola elvégzése után a porcelánfestő szakmát tanulta ki Herenden, majd 1968-ban vegyésztechnikusi diplomát szerzett. Tizenöt éves kora óta foglalkozik festészettel, rajzzal. 1967-től részt vett a Tóth Tibor festőművész irányításával működő Gyulai Művésztelep életében. Ez az időszak szinte évenkénti rendszeres munkával 2004-ig tartott. Csoportos tárlatokon 1967-től szerepel rendszeresen, egyéni kiállítása többek között Veszprémben, Sümegen, Budapesten és Gyulán volt. A festészet mellett az irodalomnak is szerelmese: ötven éve tagja az idén Gizella-díjjal kitüntetett TIT Váci Mihály irodalmi színpadnak.

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. 2026. június 12. 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. 2026. június 12. 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.