Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
19°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
19°C

Kárpátok népei

2013. május 25. 16:35
A Kárpát-medence etnikai változásairól tartott előadást Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa szerdán a VEAB-székházban.

Kocsis Károly elmondta, a '80-as évektől végeznek etnikai kutatásokat a Kárpát-medencében honismereti céllal. Korábban ilyen felméréseket 1945 előtt készítettek, de akkor még a területi revízió miatt dolgoztak rajta. Ezek a régi térképek nagy segítséget jelentettek nekik és munkatársainak a kutatásban - tette hozzá.

Elmondta, az első felmérésük 1495-ből származik. Elhangzott, megnehezítette a kutatók munkáját, hogy a felvilágosodás előtti időkben még nem létezett a mai értelemben vett nacionalizmus. Főleg a földrajzi nevek írásából és a családnevekből próbáltak következtetni egy adott település etnikai képére – árulta el az előadó. Megtudhattuk, az eredmények szerint ekkor még a Kárpátok teljes népességének 2/3 része magyar volt.

Azonban a török hódítás, majd a Rákóczi-szabadságharc hatására az 1784-es népszámláláson a magyar ajkúak csupán 1/3 részét tették ki az itt élőknek. Pont a modern nacionalizmus születésénél kerültünk demográfiai gödörbe – jelentette ki Kocsis Károly.

Elhangzott, a nemzettudat megszületése után megindult a népesség kiegyenlítődése és lassan ismét a magyar lett a domináns nyelv. Azonban ez sem tudta megmenteni Székelyföld elszakadását a fő területtől – tette hozzá az előadó.

A népesség kiegyenlítődését az 1918-as trianoni békediktátum állította végül meg. Ennek hatására a Magyarországon belüli magyarság aránya elkezdett megnövekedni, a határon kívül esőké pedig csökkenni. Ez a folyamat azóta már csak rövid időre fordult vissza 1938 és 1944 között. Hatalmas átalakulásokat hozott emellett még a holokauszt és a német kisebbségek deportálása a háború után.

Az előadáson Kocsis Károly közölt némi információt a rendszerváltás óta jelen levő tendenciákról. Megtudhattuk, egyre kevesebben tüntetik fel a népszámlálási kérdőíveken az etnikai származásukat. Elhangzott, a cigány népesség növekedése lassulni látszik, azonban 20-30 év múlva még így is megjelenhetnek cigány többségű járások.

Az előadó végül egy különböző Kárpát-medencében élő népeket ábrázoló képpel búcsúzott. Elmondta, remélhetőleg sikerül megőrizni a térség sokszínűségét, hiszen ez hatalmas kincs lehet, ha megtanulunk toleránsak lenni.

Horák János
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. 2026. június 12. 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. 2026. június 12. 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.