Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
21°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
21°C

Térkoncert a költészet napján

2013. április 12. 22:46
A költészet napja alkalmából tartott térkoncertet Veszprém Város Vegyeskara csütörtökön este 6 órakor a színházkertben.

A Petőfi-szobor előtt éneklő egyesület előadásában magyar költők megzenésített verseit, népdalokat és katonadalokat hallhattunk.
Elsőként Vörösmarty Mihály Szózata hangzott el, de nem a megszokott dallammal. Úgy, mint a Himnusz esetében, a Szózat megzenésítésére is pályázatot írtak ki, melyet végül Egressy Béni nyert meg, így az ő szerzeményét ismeri a világ. Azonban Erkel Ferenc is írt egy dallamot a Szózatra, mely végül azért nem nyerhette meg a pályázatot, mert ő maga is benne volt a bírálóbizottságban. A veszprémi énekkar az Erkel-féle Szózatot adta elő nagy sikerrel, melyet Balassi Bálint Szép könyörgés című műve követett Kodály Zoltán zenéjével. Egy másik könyörgés is felcsendült, Kányádi Sándor Könyörgés tavasszal című verse Kocsár Miklós dallamával. Ezután két Petrovics Emil mű – az Ördögtánc és a Játszik a szél – következett, majd a férfikar előadásában a Huszárgyerek, huszárgyerek kezdetű katonadal feldolgozása. Befejezésül Karai József Székelyföldi szerelmes dalok című népdalgyűjteményét hallhatta a közönség.

Írta: Halmay Gábor

vehir.hu
Cseh Zoltán
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. 2026. június 12. 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. 2026. június 12. 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.