Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
21°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
21°C

A Montmartre-i ibolya: párizsi bohémvilág a Petőfi Színházban

2013. április 11. 10:25
Április 12-én, pénteken este hét órakor tartják A Monmartre-i ibolya című operett bemutatóját a Veszprémi Petőfi Színházban. Az előadás nemcsak egy újabb mérföldkő a színház életében, de egyben kísérlet is az operett műfajának megújítására.

Kéri Kitty, a darab rendezője elmondta, bár még nem rendezett és nem is játszott korábban operettben, nem érzi ezt most merész vállalkozásnak a részéről, hiszen a veszprémiek szeretik az operetteket, ahogy ő maga is. "Nagyon kedvelem a zenés műfajt, gyerekkoromban sokat jártam opera és operett előadásokra, aztán ez elmúlt és sokáig nem érdekeltek." Hozzátette, annak idején, amikor Oberfrank Pál és Eperjes Károly felkérte, hogy rendezzen operettet, azonnal ez a darab jutott eszébe, hiszen színészek révén nekik is nagyon sok közük van hozzá.

A Montmartre-i ibolya története nevéhez hűen Montmartre-ban, a párizsi bohémvilágban játszódik a századfordulón, ám kérdésfelvetései ma is aktuálisak. A darab főszereplője három tehetséges ám nincstelen művész, az ifjú festő, Raoul, az író Henry és a zeneszerző Florimond, aki mindegyikőjük közül a legtapasztaltabb, de persze a szerelem őt sem kerülheti el. Raoul szakít Ninonnal, aki szerelme helyett inkább a színpadot választja és barátaival befogadja a virágárus és utcai énekes Violettát, akit mostohaanyja némi pénzért cserébe vásárra vinne. A darab szereplői nem kitalált személyek, hanem valóban élt hús-vér emberekről megmintázott alakok. A történet forrásának Henry Murger Bohémek című regénye tekinthető, ebből született Giacomo Puccini Bohémélet című operája, aminek cselekményét aztán Kálmán Imre feldolgozta.

Kéri Kitty kiemelte, olyan operettet szeretett volna készíteni, amilyet ő is szívesen látna, ami mentes a huszadik században az operettre helytelenül rárakódott cukrosságtól, ugyanakkor humorban, iróniában bővelkedik.
- Anno az operettek a korabeli arisztokratákra reflektáltak, több volt bennük az irónia, a humor. A II. világháború után aztán megváltoztak a viszonyok, mindez már nem volt megfelelő, így az operett játszás eltolódott a túlbohóckodás irányába. Ez a mostani modern előadás és ezt a szakmabeliek mondják róla. Deres Péter dramaturggal mi visszanyúltunk az eredeti dolgokhoz, a darabot ihlető Bohémekhez, Henry Murger regényéhez és lecsupaszítottuk az operettet az elmúlt nagyjából hatvan évtől – mondta el. Ezzel a lépéssel a darab alkotói egyben az operett műfajának megújulásához is szerettek volna hozzájárulni, ami szemben az operával, még várat magára.

A gyökerekhez való visszatérés mellett azonban több újdonsággal is szolgál a darab. Új szereplőkkel bővül az előadás, Meszléry Judit és Bakody József az egykori művészvilág egy-egy idősebb tagját formálják meg, akik visszagondolnak régi szerelmükre. Zenetörténetileg is újat hoz az előadás, Magyarországon eddig még nem hallott dalok csendülnek fel benne. A Cziegler Balázs tervezte díszlet, mely eltér a korábbi operettek sokfalas, kis realista megoldásaitól, a műfaj megújulására tett próbálkozás fontos részlete lehet.

Az előadás egyik női főszereplőjét, a rafinált Violettát Trokán Anna játssza, akinek ez az első operett szerepe, és a feladat komplexitása miatt félt is tőle, de a próbák végére nagyon megszerette. Ninont, a feltörekvő modellt és énekesnőt Halas Adelaida alakítja, Sághy Tamás Florimond Hervé zeneszerzőként lép színpadra, tíz év után először zenés darabban. "Kicsit furcsa volt visszaszokni az énekpróbák, a koreográfia tanulásának világába, de színész vagyok, az a feladatom, hogy mindent megcsináljak" – fogalmazott Sághy Tamás. Keresztes Gábor Henry Murgert, az írót alakítja, aki elmondta, szeret énekelni, nem is ez jelentette a nehézséget, inkább az, hogy nagyon sokszor vannak egyszerre hárman a színpadon, ilyenkor igen sok apró dologra kell figyelni. Raoul Delacroix-t, a fiatal festőt Nagyhegyesi Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója játssza, akinek ez az első fellépése a veszprémi közönség előtt. A fiatal színész elmondta, bár zenés szakon végez, operettet még nem játszott nagyszínpadon, Novák Eszter osztályában végzett el egy operett kurzust, most az ott tanultakat próbálja ötvözni. Veszprémben nagyon jól érzi magát, kollégái is jól fogadták, szeret velük dolgozni.

Az előadás karmestere Oberfrank Péter Liszt-díjas karnagy, a koreográfiát Bodor Johanna készítette, a jelmezeket Andréa T. Haamer tervezte.

Írta: Bertalan Melinda

vehir.hu
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. 2026. június 12. 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. 2026. június 12. 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.