Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Országos gálaműsort rendezhet a Petőfi Színház

2013. március 17. 20:13
Veszprémben rendezik meg a MASZK Országos Színészegyesület gáláját és díjátadóját a színházi világnapon - tudtuk meg az esemény hétfői, a budapesti Kogart Galériában megrendezett sajtótájékoztatóján.

Március 27. a színház világnapja. A MASZK Országos Színészegyesület jótékonysági gálaestet tart ezen a napon, idén már tizenötödik éve – ennek bevételével a beteg, idős, elesett színészeket támogatják. Ez ugyanakkor a szakma ünnepe is – hangsúlyozta Hegedűs D. Géza, a MASZK egyesület elnöke – amikor megállunk, és visszagondolunk az elmúlt évre.

Hegedűs D. Géza

Ilyenkor szakmai díjakat is átadnak, köztük a Gobbi Hilda életműdíjat és a Soós Imre pályakezdő-díjat, melyet a MASZK alapított a minisztérium támogatásával. A Gobbi Hilda életmű-díjat olyanok kapják, akik egész életüket a szakmának szentelték, míg a pályakezdő-díjat egy-egy fiatal színész és színésznő veheti majd át. Vámos László halála után alapítottak egy díjat az ő emlékére, amit egy tehetséges fiatal rendezőnek adnak át, valamint az Amfiteátrum-díj is gazdára talál: ezt a legjobb szabadtéri társulat kapja. Idén harmaszor gazdára talál a Kállai Ferenc özvegye által alapított díj is, melynek ikuratóriumában részt vesz a MASZK is.

Oberfrank Pál

Oberfrank Pál, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója elmondta, hogy egy megyeszékhelyen működő színház léte nagy munkát és odafigyelést, áldozatokat kíván mindenkitől, aki érintett. A színház azért jött létre, mert az ott élőknek igénye volt rá. A veszprémiek nagyon büszkék a színházukra, ezt mutatja az is, hogy komoly bérletes közönségük van. Hála a fenntartó odafigyelésének, az állam segítségének és a kíváncsi publikumnak, a Petőfi Színház tizenhatezres bérletes közönségével kiválóan teljesít a kulturális piacon. Nagy örömmel látják vendégül a MASZK éves gáláját, ugyanakkor tudják, hogy nagy fába vágták a fejszéjüket az esemény befogadásával. Élő zenekar, kórus és tánckar fog fellépni a gálán, és az egész társulat örömmel vesz részt az eseményen.

Porga Gyula

Porga Gyula polgármester számára nagy öröm, hogy városunk láthatja vendégül ezt a nemes rendezvényt, a vidéki városok közül - Kecskemét után - másodikként. Úgy gondolja, hogy a veszprémi színjátszás a hazai színházi élet fontos pillére. Amikor önkormányzati fenntartásba került az intézmény, örömmel fogadtuk a feladatot. A színház egy szellemi közeg, a Petőfi Színház képes megfelelni minden elvárásnak. Bízunk benne, hogy a rendezvény mellett a társulat előadásai is nyomot hagynak a magyar színházi közéletben.

A gálaesten fellépnek a MASZK művészei, köztük Hegedűs D. Géza, Fehér Anna és Kulka János. Megemlékeznek Kállai Ferencre és Gobbi Hildára, aki most lenne száz éves. Emellett a Veszprémi Petőfi Színház történetének nagy alakjait is megeleventik – például Latinovits Zoltánt –, a társulat pedig emlékezetes darabjainak jeleneteiből állít össze egy műsort. 

Az egyesület gálaestjét a Zwack Unicum és a Magyar Posta támogatja. Ez utóbbi bélyegeket ad ki a színházi világnaphoz kapcsolódóan, az ebből befolyó összeggel támogatja az egyesületet.

A MASZK Országos Színészegyesület eredetileg 1990-ben alakult Magyar Színész Kamara néven. A Kamarai Törvény hatályba lépése (1996) óta, - miután kamarai státuszt nem kapott - egyesületként működik, 1996-tól Színészkamarai Egyesület, majd 2000. novembertől MASZK Országos Színészegyesület elnevezéssel. A MASZK a színművészeti tevékenységet folytatók országos, szakmai érdekképviseleti szervezete.

Célja a magyar színművészek szakmai szervezetbe tömörítése annak érdekében, hogy segítse és védje tagjai szakmai, erkölcsi érdekeit, védje a szakma hitelét, rangját, etikáját. Növelje a színészi munka társadalmi megbecsülését, elősegítse a szakmán belüli összefogást, önbecsülést. A MASZK időszerű konkrét feladatai közt tartja számon többek között a színészek foglalkoztatásának szakmai feltételeit összegző és szabályozó megállapodások megkötését a foglalkoztatókkal, a színészek szakmai felkészültségét növelő mesterkurzusok szervezését, rendezvények szervezését a rászoruló kollégák támogatására, valamint a szervezet működésének segítésére, a színészi hivatás erkölcsi elismerését, megbecsülését szolgáló kezdeményezéseket. Folyamatosan figyelemmel kíséri a színészek tevékenységét, szükség esetén konkrét segítséget nyújt a hozzá fordulóknak. Tevékenyen részt vesz az előadóművészi jogok védelmében, érvényesítésében, azok kiszélesítését célzó tevékenységben..  

Schöngrundtner Tamás
Cseh Zoltán
további cikkek
Operalegendák egy színpadon Operalegendák egy színpadon Varga Róbert kulturális újságíró nagyot álmodott, amikor kitalálta, a veszprémi Agórában olyan nagy neveket ültet le egy asztalhoz, mint Rost Andrea, Pitti Katalin, Kalmár Magda és Miller Lajos. tegnap 14:20 Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Kihirdette életműdíjait a Magyar Mozgókép Fesztivál Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal. tegnap 11:40 Találkozzon a füredi bestselleríróval! Találkozzon a füredi bestselleríróval! Ismét egy exkluzív kávézásra hívjuk olvasóinkat. Ezúttal a szerencsések Karády Annával, a népszerű bestselleríróval találkozhatnak a Vehir.hu jóvoltából, aki olyan sikerkönyveknek a szerzője, mint A füredi lány, vagy éppen a Zserbó. A jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint az alábbi linken regisztrálnia. A sorsolás után a szerencsések részt vehetnek a kötetlen hangulatú találkozón, ahol feltehetik kérdéseiket az írónőnek. 2024. április 18. 22:32 Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. 2024. április 18. 1:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.