Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
20°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
20°C

Jótékonysági gála a rászorulókért

2013. február 26. 20:22
Második alkalommal rendezi meg a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület a tavaszi jótékonysági gáláját.

Dr. Vajda Viktória, a megyei kormányhivatal főosztályvezetője kiemelte, a kormánynak hosszú távú stratégiája van a halmozottan hátrányos fiatalok felzárkóztatására. Megköszönte az egyesület eddigi munkáját, és sok sikert kívánt nekik a továbbiakban is.

Molnár Roland, a szervezet elnöke elmondta, idén a befolyt összegből a hátrányos helyzetű fiatalok mellett a szívműtéten átesett Vass Máté is részesedik. Megtudhattuk, az egyesület eddig több sikeres rendezvényt tudott lebonyolítani, amivel 1000 diáknak nyújtottak támogatást. A tavaszi jótékonysági gálát azért rendezik meg idén is, mert a tavalyi rendkívül jól sikerült. A szervezet elnöke megköszönte mindenkinek a közreműködését. Közölte, továbbra is várják az aktív tagokat, és az adó 1 százalékának felajánlását. Molnár Roland kijelentette, a cél nemes, ezért reméli, minél többen eljönnek a gálára.

Latorczai János, a KDNP veszprémi szervezetének elnöke kijelentette, a keresztény egyház már évszázadok óta segít a rászorulóknak, ezért is vállalta el a rendezvény védnökségét. Hozzátette, fontos, hogy a jótékonyság ne csupán eseményekben, hanem folyamatosan jelen legyen a társadalomban.

Szücs Ágnes, családsegítőtől megtudhattuk, Vass Máténak stabil az állapota és heteken belül hazatérhet. Hozzátette, ehhez azonban a házban megfelelő steril körülményeket kell teremteni. Néhány szoba falát már lefestették, hátra van még a nyílászárók szigetelése, antibakteriális ágyneműk vásárlása, valamint gyógyszerek és étrend-kiegészítők, és még sok egyéb felszerelés beszerzése is.

Lambert Zsuzsanna, a rendezvény szervezője elmondta, rendkívül színvonalas programmal igyekeznek fogadni az érdeklődőket. Hozzátette, Vass Máté édesapja is itt lesz, akinek személyesen adják majd át az ajánlásokat.


A nagyobb méretért kattintson a képre!

Horák János
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. 2026. június 12. 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. 2026. június 12. 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.