Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 28. Elemér
Veszprém
7°C
2026. február 28. Elemér
Veszprém
7°C

Áder: a szocializmus bűnben fogant

2013. február 24. 20:19 // Forrás: MTI

Áder János köztársasági elnök szerint a szocializmus rendszere erkölcsi és közjogi értelemben is bűnben fogant, hiszen a kommunista párt zsarolással, kényszerítéssel ragadta magához a hatalmat, miközben saját alkotmányos szabályaira sem volt tekintettel.

Az államfő erről a kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón szólt vasárnap a Sándor-palotában tartott sajtótájékoztatón. Bejelentette, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) irattárának rendezése közben rábukkantak Nagy Ferenc egykori miniszterelnök 1947-ben kikényszerített lemondó nyilatkozatára. Mint mondta, ebből a történészek által ismert, ám eddig elveszettnek hitt dokumentumból kiderül, hogy a kommunista párt hataloméhségében még a hivatalban lévő miniszterelnök lemondását sem tudta megvárni, a Dinnyés-kormányt ugyanis Nagy Ferenc 1947. június 1-jén tett lemondása előtt beiktatták.

Áder János úgy fogalmazott, éppen ezért akár ez a dátum is alkalmas lehetne a kommunizmus áldozataira történő emlékezésre, de rövid gondolkodás után belátható az is, az év bármely napját kijelölhették volna a megemlékezésre. Hozzátette továbbá, hogy a kommunizmus áldozatai előtti tisztelgés során nemcsak azokra kell visszagondolnunk, akiket kivégeztek, internáltak vagy koncepciós perbe fogtak, hanem azokra a százezrekre is, akiktől elvették a tisztes megélhetés, a boldogulás lehetőségét. Áder János emlékeztetett: Nagy Ferenc lemondatása politikai krimibe illő módon történt.


Fotó: MTI

A tájékoztatón szintén részt vevő Ötvös István történész erről azt mondta, az 1947-es év politikai vitáit az erőszak és a zsarolás jellemezte, az év ugyanis nagy koncepciós perekkel kezdődött, májusban pedig már a kormányfő ellen is nyomozás folyt, azzal a nyilvánvalóan hamis váddal, hogy saját kabinetje ellen szervez összeesküvést. A szakértő hangsúlyozta, Dinnyés Lajos kormánya közjogilag törvénytelenül került hatalomra május 31-én, mivel a Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc ekkor még nem írta alá Tildy Zoltán államfőnek címzett lemondó nyilatkozatát. Erre csak június 1-jén került sor a svájci határon "maffiafilmekbe illő módon", a magyar kormányfő ugyanis túszul ejtett fiáért cserébe írta meg a dokumentumot egy gépkocsi sárhányóján.

Az Országgyűlés 2000 júniusában elfogadott határozatával nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.  

vehir.hu
további cikkek
Rakétatalálat ért egy dubaji luxusszállodát az iráni megtorló csapások során Irán Rakétatalálat ért egy dubaji luxusszállodát az iráni megtorló csapások során Lángokban áll a turisták körében is rendkívül népszerű dubaji Palm Jumeirah Fairmont Hotel, miután rakétatalálat érte az épületet. A támadás az Irán által indított, Egyesült Államok és Izrael elleni megtorló akciók része. ma 18:26 Nem tudni hol van Irán legfőbb vezére, elképzelhető, hogy meghalt a támadásban közélet Nem tudni hol van Irán legfőbb vezére, elképzelhető, hogy meghalt a támadásban Egyre több jel utal arra az izraeli média szerint, hogy az amerikai–izraeli kettős légicsapás során életét vesztette, vagy súlyosan megsérült Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője. A szombat reggeli támadás óta nem érkezett hivatalos hír a hollétéről. ma 17:02 Balatonfüredről indítaná országos egészségügyi reformját Gödény György közélet Balatonfüredről indítaná országos egészségügyi reformját Gödény György A 2026-os országgyűlési választások kampányában Várpalotára látogatott Gödény György, a Normális Élet Pártjának (NÉP) elnöke, aki a Veszprém vármegyei 2-es számú választókerületben méretteti meg magát. A politikus portálunknak adott interjújában a hazai betegellátás teljes, a térségből induló reformjáról, a megelőzés fontosságáról és a kötelező oltások rendszerének felülvizsgálatáról is beszélt, hangsúlyozva, hogy a fővárosközpontú csodavárás helyett a vidéki decentrumok kiépítésében látja a jövőt. ma 16:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.