Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
22°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
22°C

Ludman Sándor Gyulafirátót fia / Spontán gyülekező az ismeretlen katona sírjánál

2008. október 23. 16:14
Kisebb emlékező sereg gyűlt össze spontán Gyulafirátóton az alsó temetőben az ismeretlen katona sírjánál, ahogy minden évben, hogy az 56-os forradalom áldozatait gyászolják, és Magyarország szabadságát ünnepeljék. A megemlékezés szónoka, Czaun János, Veszprém alpolgármestere, a részönkormányzat vezetője Nagy Imre szavait hozta el a rátótiaknak.

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” – kezdte beszédét Czaun János. A miniszterelnök ezen szavai 1956 november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor hangzottak el a Magyar Rádióban. Következményeit ismerjük.

Három nagy, piros betűs ünnepünk van, melyek közül egy állami, és kettő nemzeti: március 15 és október 23. Ha a két nap eseményeit összehasonlítjuk, érdekes párhuzamot láthatunk – mondta az alpolgármester. Ugyan az a terror, ugyan az a megtorlás. 1848-ban 12 évet kellett várni a kiegyezésre, 1956 után 32 évet kellett várni, hogy beszélhessünk az igazságról.

A hadüzenet nélküli orosz támadás 2652 magyar és 270 szovjet áldozatot, emberéletet követelt. A hősi halottak egyike Gyulafirátóton nyugszik. Ludman Sándorról sokáig semmit sem tudtak, még a nevét sem, ezért hangzik úgy a felirat síremlékén: az ismeretlen katona sírja…

Ludman Sándorról senki sem tudta honnan jött és hová készült. Gyulafirátót határában lőtték agyon. Azóta a település fia, az itt élők apja, nagyapja, fia, testvére – fogalmazott Czaun János.  A sír, és a katona leginkább mégis Annus nénihez tartozik, aki hosszú évtizedek óta gondozza azt. A részönkormányzat vezetője ezért külön köszönetet mondott az idős hölgynek, az ismeretlen katonának, s a forradalom minden mártír halált halt hősének pedig azt kívánta: nyugodjanak békében!

Füssy Angéla
további cikkek
Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása. ma 16:31 Megújult a takácskerti sportpálya Megújult a takácskerti sportpálya Az Európa Kulturális Fővárosa év alatt rengeteg nagyszabású infrastrukturális beruházás történt Veszprémben, de a városrészek fejlődése nem állt meg, és a helyi közösségek töretlen erővel dolgoznak együtt továbbra is. Ahogy a Takácskert eddig elhanyagolt focipályának megújulása is ezt mutatja.   ma 15:56 Vajon kitől idézett a V-Busz? Vajon kitől idézett a V-Busz? „Hidd el, hogy képes vagy rá és félig már véghez is vitted.” Ez a mondat fogadja a V-Busz utazóközönségét a buszok kijelzőjén. Na, de kitől származik az idézet, ami az érettségiző diákoknak szól elsősorban? ma 10:00 Ki oldja meg a problémákat a Csolnoky Ferenc Kórházban? közélet Ki oldja meg a problémákat a Csolnoky Ferenc Kórházban? Szombat délelőtt a vármegyei Csolnoky Ferenc kórház bejárata előtt „Haldokló egészségügy - a Csolnoky Ferenc Kórház gazdátlan” címmel tartott sajtótájékoztatót Dr. Varga-Damm Andrea képviselőjelölt és Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő.   tegnap 17:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.