A veszprémi „Wellness völgy”
Szerző: Balassa Gergő | Fotós: Kovács Bálint | 2012. január 19. | 0 hozzászólásKözel 300 millió forintos összköltségvetésből újabb, turizmust élénkítő beruházás valósult meg a királynék városában.

A Betekints Hotel és Étterem 2009-ben nyújtott be pályázatot, melyen mintegy 134 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek kereskedelmi szálláshelyek fejlesztésére. A 300 millió forintos beruházás keretén belül 3 szintes, 700m² alapterületű akadálymentesített wellness részleg épült fel.

Porga Gyula
A projektzáró sajtótájékoztatón január 18-án Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, ezzel a vállalkozással Veszprém is gazdagabb lett, hiszen a városnak az idegenforgalom az egyik fő kitörési pontja. Ebben a munkában „az önkormányzatoknak és a civil szférának össze kell fognia” – tette hozzá.

Temesvári Balázs
Temesvári Balázs, az érintett uniós pályázati pénzeket kezelő Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: érték- és munkahelyteremtő beruházás végpontjához érkeztünk, amely jól megmutatja, hogy Veszprém a válság ellenére is tud fejlődni.

Márkus László
Márkus László hoteligazgató elmondta: a gazdasági válság csökkenést hozott a vendégek számában, ezért új területen próbálták pótolni a kiesést, így esett a választás a wellness részleg felépítésére, melyhez uniós pénzek biztosították a hiányzó forrást.

A köszöntők sora után Márkus László körsétára invitálta a meghívott vendégeket, akik részletes tájékoztatást kaptak a négycsillagos hotel új szárnyának felszereltségéről.

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Légy te az első!