Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
18°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
18°C

Új helyszínen az Illatos Advent

2012. november 27. 19:30
A hetedik alkalommal megrendezett programsorozat kinőtte a régi helyszínét, ezért idén felköltözik a várba.


Porga Gyula

Porga Gyula a városházán tartott keddi sajtótájékoztatón közölte, az Illatos Advent régi tartalommal, új helyszínen várja az érdeklődőket. Elhangzott, a rendezvény kinőtte a városháza auláját, és az ünnepséghez sokkal méltóbb helyre, a várba vitték fel. A polgármester elmondta, az idei karácsonyi vásár is eltér a megszokottól. Kísérleti jelleggel kézműves kereskedők árulják a portékáikat. A helyszín pedig a belváros rehabilitációja miatt nem a Kossuth utca, hanem az Óváros tér lesz. Ezeknek a változásoknak köszönhetően az idei karácsonyi vásár teljesen más, remélhetőleg meghittebb hangulatban zajlik majd, közölte a polgármester.


Pálfalvi Judit

Pálfalvi Judit, a Szaléziánum igazgatója elmondta, tavaly már nagy sikerrel vettek részt az Illatos Advent programjaiban. Hozzátette, ezt idén is szeretnék megismételni. Elhangzott, idén lesz egy 2-3 méter átmérőjű adventi koszorú, aminek a gyertyáit minden héten egy-egy politikus és egyházi személy közösen gyújtja majd meg. Az igazgató közölte, idén karácsonyfa is lesz a téren, valamint a betlehem az Érseki Palota erkélye alá kerül majd. Megtudhattuk, az érsekség rendez lelki készülődést, amit zenés programokkal kötnek össze. Pálfalvi Judit elmondta, örül, hogy az advent egy kicsit egyháziasabb jelleget kap, hiszen így szól majd arról, amiről kell.


Advent a városháza előtt (archív fotó)

Horák János
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. 2026. június 12. 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. 2026. június 12. 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.