Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
22°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
22°C

Szilágyi Lackóra emlékeznek

2012. október 20. 23:27
Az öt éve elhunyt Szilágyi Lackóra emlékezik a Veszprém Portré. Az internetes magazin legújabb számát a napokban mutatták be a Vass László-gyűjteményben.

"Tükör volt és szónok, a festészet, a szabadság ködlovagja. Szavakkal, képekkel szólt be praktikus, könyökölős létünknek. Ki akarta pukkasztani a műanyag lufinkat. Közben pedig ő pukkadt ki – egyszerűen felőrölték a hétköznapok."

Így emlékezik Szilágyi Lackóra a Veszprém Portré bevezető gondolataiban Pethő Imre, akinek írását Trócsányi Gergő zenész, színész olvasta fel a nagy számú érdeklődő előtt.

A bemutatón jelen volt Lackó édesanyja is, aki többször könnyeivel küszködve hallgatta a méltatásokat.

– Szilágyi László festőművészre emlékezünk, aki 2007-ben, alig 41 évesen halt meg, s néhány napja, október 17-én ünnepelné születésnapját. A szerkesztők, szerzők arra tesznek kísérletet, hogy segítsék Szilágyit megérteni, elfogadni, ezzel együtt befogadni, s magunk, veszprémiségünk, legendáriumunk részévé tegyék – fogalmazott Brányi Mária. Az alpolgármester hozzátette, akkor is, ha ő tiltakozna ellen, mint ahogy életében is tiltakozott bárminemű definiálás ellen. – Merjünk nyugodtan, kíváncsian fordulni az életműre, hogy képei hiteles olvasói lehessünk – kérte Brányi Mária.

Hegyeshalmi László képzőművész visszaemlékezésében elárulta, 30 évvel ezelőtt ugyan itt találkozott először Szilágyi Lackóval. – Elmondhatom, hogy egész életében barátjának tekintett – jegyezte meg. – Jött egy kölyök, mappával a hóna alatt, hogy szeretné kiállíttatni a képeit – idézte fel a múltat a képzőművész.

– Arra gondoltam, hogy meg se kell néznem, hogy mit hozott, hiszen sugárzott belőle valami. Mindig azt láttam, hogy elementáris tehetség, s számára a szabadság volt a legfontosabb, az, hogy félelem nélkül élhessen – fogalmazott. A Művészetek Házában összesen hat kiállítása volt.

Ez az ötödik Veszprém Portré, a legszebb munkánk, s egyben a legnehezebb is – véleményezte az aktuális számot Pethő Imre. – Kiderült, hatalmas érzelmek, feszültségek és lelkiismereti problémák vannak Lackó körül – tette hozzá. Megjegyezte, a támogatók felajánlása a rezsi költséget fedezte, az újságírók, fotósok, szerkesztők önfeláldozó munkája tette lehetővé, hogy ez a szám létrejöjjön. – A végső célunk az, hogy Lackót visszaemeljük a köztudatba – húzta alá a főszerkesztő.

További gondolatok, visszaemlékezések a vportre.hu oldalon.
 

Cseh Zoltán
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. tegnap 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. tegnap 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.