Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
22°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
22°C

Felelevenedett a múlt

2012. október 9. 18:56
Régi idők veszprémi mestereire emlékeztek kedden délután a Lovassy iskola kertjében található iparosok tiszteletére állított emlékműnél.

A Veszprém Cserháti Társaskör Kulturális Egyesület rendezvényén Édes Gyuláné, a szervezet elnöke mondott köszöntőt. Emlékeztetett, az elmúlt év októberében a városi önkormányzat, vállalkozók, cégek, polgárok és az egyesület tagjainak támogatásával emeltek emlékoszlopot a városi iparosok emlékére, amit M. Nagy József szobrászművész készített el.

– Az avatóünnepségen ígéretet tettünk arra, hogy hagyományt teremtünk, minden évben kulturális műsor és kiállítás keretén belül megemlékezünk a régi idők mestereiről, az itt élt emberekről, iparosokról, a névtelen hősökről – mondta Édes Gyuláné. Elhangzott, az emlékjelen elhelyezett réztáblák elevenítik fel a városrész egy-egy mesterségének jelképeit.


Tóth Loon

Az emlékezés pillanatait Tóth Loon színművész és Tóth László népzenész gazdagította előadásával.

A programsorozat folytatásaként Réz Ilona énekét követően kiállítást nyílt a gimnázium előcsarnokában, a Cserháton élt iparosok életéhez kapcsolódó dokumentumokból szemezgettek a szervezők. dr. Ács Anna irodalomtörténész szerint mindig igény mutatkozott a kisiparosok munkájára, s az ipartestületbe tömörülő iparosok tették ismertté városunkat 1886-ban.


Dr. Ács Anna

– Most nem a tárgyak beszélnek, hanem kizárólag dokumentumokkal találkozhatunk a tárlaton – mutatta be a kiállítást az irodalomtörténész. Hozzátette, ugyan ezek száraz papírok, de mégis érzelmi úton is megérintik a nézőket. Külön felhívta a figyelmet az 1950-es évekből származó iparos lajstromlistára, amin több mint 300 név szerepel és olyan elfeledett szakmákat sorol fel, mint például a kefekötő, vagy éppen a töltőtoll javító.

A kiállítás október 19-ig tekinthető meg az iskola előcsarnokában.

A megemlékezés dr. Csiszár Miklós Veszprém egy évszázaddal ezelőtt című előadásával zárult. 

Cseh Zoltán
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. tegnap 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. tegnap 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.