Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Együttműködés a kutatóközpont és a Pannon Egyetem között

2012. június 8. 8:23 // Forrás: Pannon Egyetem
Az MTA Agrártudományi Kutatóközpontja és a Pannon Egyetem oktatási, kutatási és innovációs feladataik közös megvalósítására együttműködési szerződést kötött.

Az intézmények együttműködése többéves múltra tekint vissza, a megállapodás aláírása a kapcsolat megújítására és kiszélesítésére szolgál, hangsúlyozta Dr. Bedő Zoltán, az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának főigazgatója június 7-én, az ünnepélyes szerződéskötésen. A kooperáció célja a régió ipari és mezőgazdasági igényeinek kielégítése, a két szervezet kiváló kutatói potenciáljának hasznosításával. A kutatóközpont képzési hellyé válhat az együttműködés által és a fejlődés fontos eszköze nemcsak régiós, hanem országos szinten is- mondta a főigazgató.

A Pannon Egyetem fő feladatának tekinti, hogy hallgatóit sikeres szakmai pályára készítse fel. Ehhez többek között erős tudományos háttér és élenjáró technológiák fejlesztésében való részvétel szükséges, hangsúlyozta Dr. Friedler Ferenc rektor. Az együttműködés mindkét intézmény szakmai munkáját erősíti és illeszkedik a közép-dunántúli felsőoktatási pólus létrehozásának tervéhez. A rektor elmondta: a Pannon Egyetem hálózati modellben működik, így a martonvásári kutatóközpont teljes joggal végezhet minden egyetemi tevékenységet, amelyet a veszprémi központban végezhetünk, amelyhez a szakmai és anyagi háttér rendelkezésre áll.

Dr. Németh Tamás, az MTA főtitkára hangsúlyozta, jó példa az együttműködés arra, hogy az oktatás és kutatás az értékteremtés felé mozduljon el, ugyanakkor fontos a felkészült kutatói utánpótlás biztosítása szempontjából is.

A megállapodást Martonvásár polgármestere, dr. Szabó Tibor is üdvözölte. Kiemelte, lehetőséget teremt a szellemi- és tudományos potenciál növelésére, valamint az innovációra is, amelyhez a város támogatásáról biztosította a megállapodást aláíró szervezetek vezetőit.


MTA Agrártudományi Kutatóközpont
A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont egymásra épülő, a gyakorlati megvalósítást is magába foglaló alap-, módszertani, és alkalmazott komplex kutatásokkal foglalkozik. A komplex jellegű kutatási programok mellett széleskörűen részt vesz a felsőfokú graduális- és posztgraduális képzésben, a hazai és nemzetközi tudományos együttműködésben, valamint a tudományos eredmények, szakmai ismeretek gyakorlati elterjesztésében.

Pannon Egyetem
A Pannon Egyetem kiemelten fontosnak tartja együttműködéseit, nagy hangsúlyt fektetnek a hosszú távú szakmai kapcsolatok megalapozására, hallgatóik szakmai karrierjének felépítésére. Ahhoz, hogy ezt a célt teljesítsék, fontosnak tartják az innovációban élenjáró cégekkel közösen folytatott fejlesztéseket, mert ezáltal képzéseink a legkorszerűbb ismereteken alapulnak. Egyúttal hallgatóik tapasztalatot szerezhetnek projekt-és csapatmunkában, szakmai ösztöndíjakat kaphatnak és hozzáférhetnek a legkorszerűbb eszközökhöz. Rangos innovációhoz nemzetközi szinten elismert kutatásokra van szükség, így biztosítanak együttműködő partnereiknek versenyképes tudományos eredményeket.
 

vehir.hu
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. 2025. december 4. 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.