Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 9. Félix
Veszprém
20°C
2026. június 9. Félix
Veszprém
20°C

A jelen üzenete a jövőnek

2012. május 7. 21:49
18. alkalommal rendezik meg ezekben a napokban a Csermák Napok Zenei Fesztivált Veszprémben. Vetélkedők, koncertek, kurzusok a programban.

A megnyitót hétfőn délelőtt tartották meg a zeneiskola előcsarnokában. A jelenlévőket Ötvös Károly, a lassan száz éves intézmény igazgatója köszöntötte. Mint mondta, egész héten gazdag programokkal várják az érdeklődőket óvodás korúaktól a felnőttekig. – Vetélkedők, koncertek, kurzusok egyaránt a műsor részei – sorolta az igazgató, majd Porga Gyula polgármesterrel közösen megkoszorúzta az intézmény névadójának emléktábláját.


Ötvös Károly és Porga Gyula

A megnyitó ünnepség folytatásaként a zeneiskola folyosógalériájára invitálták a látogatókat, ahol Varga Erzsébet veszprémi festőművész Rózsakert című tárlata nyílt meg. Felföldi Gábor verses bevezetőjét követően Porga Gyula köszöntötte a megjelenteket. – A Gizella Napok még be sem fejeződtek, máris egy újabb rendezvénysorozattal ünnepeljük azt a gazdag kultúrát, amely mindig is jellemző volt Veszprémben – fogalmazott a polgármester. – Előbbi a múlt üzenete a jelennek, a Csermák fesztivál pedig a jelen üzenetét hordozza a jövőnek – folytatta.

Kállai Sándor festőművész Varga Erzsébet méltatásaként elmondta, „aki a képeit szereti, őt szereti.” – Minden festmény az ő része, mindenben benne van szíve, lelke, minden alkotása személyes élmény alapján készült madarakkal, fákkal, virágokkal, hegyekkel való barátkozással – fogalmazott. Hozzátette, ő a legboldogabb ember, akivel valaha is találkozott, s mindez azért, mert mérhetetlenül gazdag, övé az egész világ. Benne él minden ami szép, jó, nemes. – A képeit titokba rejti, de úgy, hogy átnyúl értünk a lelkünkbe – húzta alá a festőművész.

Varga Erzsébet a megnyitó zárásaként azt mondta, mindenkinek saját döntése, hogy rózsakertben akar-e élni, vagy pedig egy nehezebb világban. – Nem kell hozzá pénz, nem kell semmi, csak egy kis nyugalom, s elégedettség – szólt a vendégekhez, hozzátéve, ebből hazavihetnek magukkal a kiállítást megtekintve.

Cseh Zoltán
Kovács Bálint
további cikkek
Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. ma 12:21 Gasztro, római villa, börtöntörténetek és japán varrás: ilyen lesz a Múzeumok Éjszakája Veszprémben kultúra Gasztro, római villa, börtöntörténetek és japán varrás: ilyen lesz a Múzeumok Éjszakája Veszprémben Június 20-án ismét késő estig nyitva maradnak a veszprémi múzeumok és kiállítóhelyek. A Múzeumok Éjszakája idén is az ország egyik legnagyobb nyári kulturális programsorozataként érkezik, Veszprémben pedig 25 programhelyszín, 30 kiállítás és 95 program várja az érdeklődőket. tegnap 12:07 Fenntarthatósági díjat nyert a Művészetek Völgye Fenntarthatósági díjat nyert a Művészetek Völgye A népszerű összművészeti fesztivál a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye zöld törekvéseit. tegnap 11:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.