Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Ellepte a víz az Iparit

2012. március 19. 0:52
A hosszú hétvége előtt projekthetet tartottak az Ipariban, a diákoknak az egyik legfontosabb lételemmel kapcsolatosan kellett maradandót alkotniuk.

A projekthét előnye többek között, hogy igazi közösséget kovácsol a diákokból – mondta el érdeklődésünkre Biszkótné Csiszár Gyöngyi. Az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium tanára szerint a kötetlen formában történő tanulási folyamat mindig hatékonyabb tud lenni, hiszen ha élményhez párosul valami, az tovább megmarad bennünk. – A projekteknek köszönhetően a diákok új oldalukat tudták megmutatni, illetve a pedagógusok is kiléphettek hétköznapi szerepükből – vélekedett.


Tamás Regina

– Ellátogattunk a balatonfüredi Jókai-villába, ahol különböző feladatokat kellett teljesítenünk, majd a Séd völgyét jártuk be, az utolsó napon pedig az elhangzott információkat felhasználva vetélkedőt rendeztünk – meséli a projektjéhez kapcsolódó programokat Tamás Regina. – Vidáman és játékosan készülünk fel a feladatokra, sok érdekességet hallunk és nem a száraz tananyagot kapjuk – sorolja a projekthét előnyét a 12. osztályos diák, hozzátéve, gyakrabban is tarthatnának ilyet.


A víz témakörét feldolgozva még koncertet is tartottak

A projekthét központi témájául a vizet választották, ám ezt meglehetősen tágan értelmezték, a szigorú szakmai programok mellett helyet kapott a művészet és a tudomány is, de a diákok metaforikusan is feldolgozhatták a témát. Az interneten felsorolt több tucat projekt közül kellett választani, s minden diák a saját érdeklődésének megfelelően tudott dönteni. Első két nap a csoportok önállóan dolgoztak, a harmadik napon feladattól függően ezt folytatták, vagy prezentációt adtak elő, esetleg az iskola internetes felületére töltöttek fel információkat. Hétfőtől kiállítás is megmutatja, mit jelent a diákok számára a víz fogalma.

Cseh Zoltán
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.