Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Bontás előtt a volt úttörőház / – ki tudja, mi lesz a helyén? –

2008. augusztus 5. 14:39
Hányatott sorsa van a veszprémi Gyermekek Házának, a korábbi Úttörőháznak. Az épület és a körülötte fekvő (mára teljesen elhanyagolt) park a város egyik legelőnyösebb pontján, az autóbusz állomástól pár száz méterre található, két bejárattal is rendelkezik. Eladása körül hosszú viták folytak, s most úgy tűnik, utolsó kövéig elhordják, hogy helyébe kereskedelmi egység települjön.
A bevezetőben jelzett kereskedelmi egység lehet szinonimája egy húsz négyzetméteres butiknak, de egy hatezer négyzetméter alapterületű bevásárlóközpontnak is. Nos, ez foglalkoztatja most leginkább a veszprémieket. A Lidl Magyarországi Kereskedelmi Bt. Közel félmilliárd forintért jutott az ingatlan birtokába. Lapunk információi szerint már megkérték a bontási engedélyt. A kérelmet az illetékes szakhatóság már vizsgálja, de az is lehetséges, hogy azt hiánypótlásra visszaküldik. Mindez azonban semmit sem módosít azon, hogy a város búcsúzik egy egykoron meghatározó épülettől, s helyébe jön (jöhet?) egy sokadik üzlet vagy üzlet-komplexum.

A Gyermekek Háza eladása körül azonban néhány jogi probléma is felmerült. Szerkesztőségünk egy március 20-i előterjesztés kivonatát kapta meg, amely arról szól, hogy az ingatlant érintő szennyvíz- és villamosvezeték ügyében vizsgálatot indítanak.

Az előzményekről: a város főjegyzője, dr. Büki Szilvia felkérést kapott a gazdasági bizottságtól, hogy vizsgálja ki, miképp is került egy szomszédos ingatlan szennyvízelvezető csatornája a Gyermekek Háza portájára. A felkérés egy másik része pedig arról szólt, hogyan is (és milyen tulajdonosi hozzájárulással) építették ki az elektromos vezetéket.


A fent jelzett ingatlan építésére 20 éve nyújtottak be építési kérelmet az építtetők, amit jóvá is hagyott a jogelődnek tekinthető Veszprém Városi Tanács Műszaki Osztálya. Ebben többek közt az áll, hogy a tekintélyes szintkülönbség miatt sem a szennyvíz, sem a csapadékvíz csatornája nem köthető be Felszabadulás (ma Jutasi) úti hálózatba. Ezért a Kopácsi utca felé kell azt kialakítani. Ez technikailag pedig csak az Úttörőház (Gyermekek Háza) ingatlanán keresztül megoldható.

Az akkori (1988) indoklás szerint az Úttörőház területén ehhez megfelelő kapacitású csatornák vannak, a bekötés sem kíván különösebb ördöngösséget (18 méterről volt szó mindössze, s ez is a füves terület felásását, majd visszatakarását jelentette). A bekötés feltétele volt, hogy az Úttörőház kezelőjével meg kell kötni egy szerződést, amely tartalmazza a szolgalmi jogot és a rákötési hozzájárulást. Erre sor is került – némi szépséghibával –, ám az aláírást az akkori igazgató tette meg, nem pedig a tulajdonosi jogokat gyakorló Veszprém Városi Tanács Vb (végrehajtó bizottság). Mindez az építtetőknek is pénzébe (lakásonként 10-10 ezer Ft) került, s a summát be is fizették az Úttörőház kasszájába.


A bökkenő csupán az, hogy a csapadékvíz-csatorna nem épült meg (ennek kivitelezési dokumentációja is hiányzik), a szennyvízé pedig eltérő nyomvonalon. Ez utóbbi pedig nem szerepel a közműtérképeken.

2008. március 4-ig (!) kellett várni, amikor is a polgármesteri hivatal dolgozói észrevették az épület kiürítésekor, hogy a szomszédos ingatlanból öt műanyag csövön keresztül épp az eladásra kijelölt Gyermekek Háza (volt Úttörőház) területére folyik a csapadékvíz… (Hab a tortán, hogy egy másik ingatlan ereszcsatornájának csapadékvize is a volt önkormányzati ingatlan gyepét locsolja nemkívánatos módon.)

Az idő múlása miatt utólagos, s jogilag is érvényesíthető felelősség nem állapítható meg, az pedig pusztán játék a gondolattal, kik is kerülhetnének ki nyertesként egy peres eljárásból (hozzáértők szerint valószínűleg a szomszédos ingatlan tulajdonosai).

A szintén feljebb említett villamosvezeték téma a vezetékjog bejegyzése utal, ami elmaradt (vélhetően itt egy technikai jellegű mulasztásról van szó, de – miként a csapadék- és a szennyvíz esetében is – a jogilag is érvényesíthető felelősség nem állapítható meg).

Ugyancsak saját információnk szerint az adásvételi szerződés megköttetett, s a vételár befolyt az önkormányzat kasszájába, de kikötésként szerepel a közművek jogi és technikai rendezése. Ennek terhét az önkormányzat vállalja magára. 

Lapunk megkereste a Lidl Magyarországi Kereskedelmi Bt.-t, ahonnan a következő válasz e-mailt kaptuk: „A megfelelő engedélyek birtokában kezdjük meg a területen a munkálatokat.

A tervezett beruházásról jelenleg is folynak az egyeztetések a szakhatóságokkal, és az egyeztetések, illetve az engedélyeztetési eljárást követően fog kialakulni a beruházás teljes képe.

Természetesen helyi vállalkozók is lehetőséget kapnak a beruházási pályázaton való részvételre, hiszen ez cégünk számára is biztonságot és költség előnyt jelenthet.”


Zatkalik András
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.