Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kevesebb a véradó idén Kapolcson

2008. augusztus 2. 12:07 // Forrás: MTI
A kulturális programok mellett jó néhányan felkeresik a kapolcsi véradóhelyet is, ám sokkal kevesebben, mint a múlt évben - közölte Szabó Zsuzsanna főorvos, a Fejér, Veszprém és Zala megyék regionális vérellátó központjának igazgatója.Hat nap alatt 392-en adtak vért, ami mintegy 160-170 liternyi levett vért jelent. Ez erősen elmarad a tervezettől és tavalyitól is. Tavaly a Művészetek Völgye félidejében már körülbelül 240-250 liternyi volt a levett vér.
Részben az az oka a kevesebb véradónak, hogy a résztvevő is jóval kevesebb idén a völgyben. Csak Kapolcson és hét végén Nagyvázsonyban vettek, illetve vesznek le vért, mivel kevés a program és sok olyan helyszín kiesett ez évben, ahová tavaly még a vérellátó autója is kitelepült. A jelentkezők 90 százaléka így is a fiatalabb korosztályokhoz tartozik. Azok, akiktől vért vesznek étkezési utalványt, édességcsomagot és bőséggel ásványvizet kapnak. A Kapolcsi Bűvészeti Napok alatt levett vért az országos központ kapja meg, mert a régióban, közelebbről pedig Veszprém megyében jóval bőségesebben áll rendelkezésre vér minden csoportból - mondta a főorvos.
Füssy Angéla
további cikkek
Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52 Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról CODE Amikor a tél életre kel – kulisszatitkok A jégbarlang éneke előadásról A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a Kabóca Bábszínház igazgatóhelyettese beszélt. tegnap 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.