Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Háziorvosok sajátos helyzetben

2008. április 11. 12:44
A demonstrációt sem tartják kizártnak a háziorvosok, ha a kormány valamilyen módon nem pótolja a vizitdíj megszűnésével az egészségügyből kiesett forrásokat. A népszavazást követően, április elsejei hatállyal törölték el a vizitdíjat, napidíjat a felsőoktatásban a tandíjat. A felnőtt háziorvosi körzetekben kieső bevételeket az állam nem kívánja pótolni. A háziorvosok arra hívják fel a figyelmet, hogy vizitdíjjal azt a forrásiányt akarták betömködni, amit az amortizációs díjak elvétele okozott. Az anomáliákról dr. Sütő András veszprémi háziorvos nyilatkozott.
"Személy szerint én nem értettem egyet a vizitdíj eltörlésével, nem is szavaztam meg- majd folytatta: a 300 forint nem egy nagy összeg, húsz százalékkal keresték fel kevesebben a rendelőt, azok akiknek nem minden esetben volt indokolt az orvosi vizsgálat. Április elsején közel, kétszer annyi beteg jent meg a napi rendelési idő alatt, mint korábban. A vizitdíj bevezetése után a rendes rendelési idő alatt, indokoltan napi átlag 30 beteget látunk el." – mondta.

Az Egészségügyi Pénztár a kötelező havi úgynevezett „bázis finanszírozáson” kívül semmilyen más állami támogatásban nem részesülünk. Ebből az összegből kell kigazdálkodni az összes felmerülő költséget, ami az utóbbi 5 évben egy forinttal sem emelkedett. Erről a minap győződhettem, amikor részletesen átnéztem a banki számlakivonatot.

- Végső esetben a sztrájkot is elképzelhetőnek tartja?


Végső lépésként igen, nem tartom kizártnak, amit a Magyar Orvosi Kamarának kell összefognia. Veszprémben a jövő hét során ül össze a Veszprémi Háziorvosok Egyesülete, ahol megtárgyaljuk a lehetséges alternatívákat, egyáltalán kívánja e pótolni a város vezetése a kieső bevételeinket és ha igen, milyen mértékben. Ezek a legfontosabb kérdéseink, mivel jelenleg semmilyen pályázati lehetőségünk nincs egyéb forrásokra.

Beke G. László

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.