Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
14°C
2024. május 12. Pongrác
Veszprém
14°C

állatvédelem

Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Megjelent az 500 millió forintos keretösszegű pályázat állatvédelmi civil szervezetek részére Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a mai napon megjelent az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezeteknek szóló 500 millió forintos keretösszegű pályázat kiírása. 2024. május 6. 16:31 Nyíltnapot tartott a PUMI – nagy volt az érdeklődés az állatmenhelyen Nyíltnapot tartott a PUMI – nagy volt az érdeklődés az állatmenhelyen Szombaton dél és három óra között várták az érdeklődőket, hogy különböző programokkal hívják fel a figyelmet a felelős állattartásra, s hogy bemutassák a PUMI Veszprémi Állatmenhely lakóit, akik várják, hogy örökbefogadják őket. 2024. április 28. 8:38 Nyíltnapon várják az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket a PUMI Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központban Nyíltnapon várják az érdeklődő gyerekeket és felnőtteket a PUMI Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központban Egy mozgalmas és nagyszabású nyílt nap kereteiben, sok-sok izgalmas programmal és meglepetéssel várják az állatbarát kicsiket és nagyokat most szombaton az Állatvédelmi Kompetencia Központban.   2024. április 23. 12:09 Kutyacsaholás a színházban állatvédelem Kutyacsaholás a színházban Van kutyabarát kávézó, étterem, könyvtár, hivatal, de egy színházban eddig meglepő lett volna négylábúakkal találkozni. A Veszprémi Petőfi Színház viszont most ebben is formabontó volt, ugyanis a VII. Lélektől Lélekig Fesztiváljának szombati napján az állatvédelemnek és a felelős állattartásnak is szentelt egy beszélgetést, így pedig a teátrum előcsarnokában az érdeklő közönség soraiban feltűnt több kutya is. 2024. április 21. 14:14 Új kutyafuttató építi a kutyás közösséget a Görgey utcában Új kutyafuttató építi a kutyás közösséget a Görgey utcában Csütörtök délután hivatalosan is átadták a Görgey Artúr utcai kutyafuttatót. Az eseményen megtekinthettük, amint a kutyusok felavatják a futtató eszközeit. 2024. április 12. 22:16 Láncra verve tartotta lesoványodott kutyáját Láncra verve tartotta lesoványodott kutyáját Egy bakonyi kistelepülésről érkezett bejelentés a rendőrségre még jauárban, hogy egy férfi családi házának udvarán folyamatosan láncon tartja lesoványodott kutyáját, és nem ad neki elegendő élelmet, vizet.  2024. április 12. 12:15 A Balatoni Jegesmedvék csapata jótékonykodott a PUMI részére A Balatoni Jegesmedvék csapata jótékonykodott a PUMI részére A Balatoni Jegesmedvék jótékonysági hidegmerüléséből befolyt adományt szerda délután adták át a PUMI Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ számára. 2024. április 10. 20:07 Merre tovább, állatvédelem? Merre tovább, állatvédelem? A mai naptól megtekinthető online az a kerekasztal-beszélgetés, amelyet az állatvédelem jövőjéről tartottak Vetter Szilvia „Állatvédelmi jog” című szakkönyvének bemutatóján. 2024. április 8. 10:56 A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. 2024. március 27. 10:36 Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. 2024. március 26. 15:51 Cápa a veszprémi menhelyen közélet Cápa a veszprémi menhelyen A kiváló veszprémi úszó, Rasovszky Kristóf - avagy a Balatoni Cápa - feleségével közösen látogatta meg a hétvégén a PUMI Veszprémi Állatvédelmi Kompetencia Központ lakóit.  2024. március 3. 8:32 Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Kedvezményes áron utazhatnak a kutyák is az új tarifarendszerben Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a kutya-országbérlet havonta 1890 forintba fog kerülni, és az érvényességi ideje alatt az egész országban lehet majd vele a kutyákat szállítani. 2024. február 29. 14:05 A kormánybiztos a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet a Macskák Világnapján A kormánybiztos a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet a Macskák Világnapján Ma ünnepeljük a Macskák Világnapját, mely kiváló alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a felelős állattartás fontosságára – hangsúlyozta Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. A macskák egészségének és jóllétének biztosítása nemcsak szeretetet és odafigyelést igényel, hanem megfelelő gondoskodást és elővigyázatosságot is kíván az állattartóktól. 2024. február 17. 9:56 Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket állatvédelem Színházban tanítják állatvédelemre a gyerekeket Nem szokványos felütéssel indult a Boribon nyaral című gyermekelőadás a Thália Színház Arizona Stúdió színpadán szombat délelőtt: Gregor Bernadett, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi tagja, érdemes művész kutyái, Whisky és Lulu jelenlétében mesélt a felelős állattartásról a megjelent gyerekeknek és szüleiknek. Az esemény újabb színművészek bekapcsolódásával a következő hónapokban többször, összesen tíz alkalommal megismétlődik majd az Alapítvány és a Színház mintaprogramja keretében, illetve hamarosan más színházak csatlakozása is várható. 2024. február 10. 15:15
1 2 3 4 5 ...
közélet
Kéz a kézben az Egry Úti Óvodában Az Egyetemvárosban található Veszprémi Egry Úti Óvodában nyílt családi napot tartottak azoknak, akik még nem látták belülről az intézményt. A kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas programokkal várták egész péntek délután.   Sarki fény festette színesre a veszprémi égboltot Láványos égi jelenség volt látható pénteken este és szombaton hajnalban Veszprémből is. A következő időszakban még várható újabb sarki fény. A szociális terület jó gyakorlatait méltatta Gerstmár Ferenc A szociális területen jól működő gyakorlatokról számolt be pénteki sajtótájékoztatóján Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő.  A testet és a pszichét is edzik Pribék István tréningjei A testet edzi, a pszichét megnyutatja az az edzésforma, amit Pribék István, veszprémi személyi edző kínál, ráadásul mostantól új helyszínen, az Ibolya utcai Énidő életmód- és sportközpontban. Gyurcsány Ferenc: Veszprém nem gyarapodott Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is megpróbált fogást találni Porga Gyula polgármesteren, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A volt miniszterelnök csütörtökön látogatott el Veszprémbe, hogy részt vegyen a baloldali pártok által szervezett Európa-napon a Kálvin parkban. Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak a Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a köztévében. Vihar az ellenzéknél - kié pontosan a Híd a városért? Ha bárki beírja a Google keresőjébe a „híd a városért” kifejezést, akkor kiad egy politikai oldalt komplett választási programmal, a jelöltek bemutatkozásával. Ez persze nem meglepő, hiszen Veszprémben az egyesült ellenzéki pártok – MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd-Zöldek – pont egy ilyen nevű civil egyesülettel közösen állítottak listát és kampányolnak. Igen ám, de az említett honlapon egyáltalán nem ezek a pártpolitikusok jelennek meg, hanem egy másik veszprémi civil formáció, az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért csapat tagjai. Cikkünkben utánajártunk, hogy pontosan mi lehet a hátterében a választók összezavarására is alkalmas helyzetnek. A harctéri életmentést gyakorolták A NATO tagállamok és partnerországaik közül harminchárom nemzet mintegy 1600 fővel vett részt a gördülékeny többnemzeti katona-egészségügyi feladatvégrehajtás, illetve az egészségügyi területen való interoperabilitás érdekében rendezett Vigorous Warrior gyakorlaton Bakonykútiban. A fiatalok is szívesen adnak borravalót, de már nem készpénzben Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
sport
Ismét egyetlen góllal maradt alul a VPSE A házigazda Veszprém Pannon SE 24-23-ra kikapott a Büki TK-tól a női kézilabda NB II felsőházi rájátszásának szombat délutáni rangadóján. A győri rangadón szakadt meg az FTC veretlensége A címvédő Győr házigazdaként 32-30-ra legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Döntős a futsal Magyar Kupában a Veszprém Félidei döntetlen után 5-1-re legyőzte a Maglódot a Veszprém a férfi futsal Magyar Kupa szombati, budapesti elődöntőjében. Fehér Zsolt együttese a címvédő Haladással találkozik a vasárnap délutáni (kezdés: 16.30) fináléban. Utolsó másodpercben lőtt góllal nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 végletekig kiélezett párharc után 28-27-re múlta felül a Ceglédi KK-t a férfi kézilabda NB I/B péntek esti találkozóján. Férfi kézilabda NB I: edzőváltás Csurgón Baranyai Norbert a szezon végén távozik a Csurgói KK élvonalbeli férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról. A szünetben még vezetett, de kikapott Egerben a Fejér-B.Á.L. Veszprém A bennmaradásért küzdő vendéglátó Eger nagy csatában legyőzte a már biztosan kieső Fejér-B.Á.L. Veszprém együttesét az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság pénteki találkozóján. VEDAC-sikerek Gödöllőn Honti Marcell és Szemán Kitti is ob-ezüstöt szerzett, remek VEDAC-os eredmények születtek a gödöllői toplista versenyen is. Sokat javíthat az idénye megítélésén a hétvégén az 1. FCV A hétvégén immáron nyolcadik alkalommal szerepelhet a futsal Magyar Kupa négyes döntőjében a 2021-es győztes Veszprém, amely a szombati (kezdés: 18.00) második elődöntőben a Maglóddal találkozik fővárosi Koltay Jenő Sportközpontban. Két új játékos érkezését jelentette be az 1. FC Veszprém Hivatalossá vált, hogy Horváth Benedek és Lipl Noel nyártól Veszprémben folytatja pályafutását – jelentette be az 1. FCV pénteken délelőtt közösségi oldalán. Egyenlített a Sopron a Veszprém elleni bronzpárharcban A házigazda SMAFC 1860 Soproni Egyetem csütörtök esti sikerével egyenlített a Veszprém Kosárlabda Klub ellen az NB I/B zöld csoport bronzcsatájában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.