Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Galéria

közélet
Rendőrkézen a körözött állatkínzó A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki az 51 éves szentgáli férfit. A hazáért halt hősökre emlékeztek Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek péntek reggel az alsóvárosi temetőben mindazokra, akik a magyar államiság története során életüket áldozták a hazáért. Orbán Viktor: garantálom az édesanyák adókedvezményének bevezetését Személyesen vállalt garanciát Orbán Viktor miniszterelnök a két- és háromgyermekes édesanyák adókedvezményének bevezetéséért pénteken a közrádióban. Kizárás vagy kifogás? A veszprémi ifjúsági ház megszűnése mögötti igazi tények Futótűzként terjedt a hír a közöségi médiában, hogy megszűnt a veszprémi ifjúsági ház, mert a tulajdonos zárat cseréltetett, amiről az ifiház üzemeltetőjének, a Lélektér Alapítványnak nem szólt. Utánajártunk a jelenleg a mártír szerepébe helyezkedő alapítvány vádjainak tevékenységük ellehetetlenítéséről, a tények pedig egyre inkább azt mutatják, hogy valójában nem az ő kivéreztetésükről van szó. Épp ellenkezőleg. Hosszú éveken át a város súlyos adóforintokkal támogatta a munkájukat, az ifiház pedig már hosszú ideje nem is működött eredeti funkciójában. Június első vasárnapján kiderül, mi mindenre alkalmas a veszprémi jégcsarnok a nyári hónapokban is Nyárköszöntőt még sohasem szerveztek a Dózsavárosban, ez most megváltozik, ráadásul egyből tematikát is kap a június 1-i közösségi esemény, amit a különböző sportágak megismerése és kipróbálása köré szerveznek a Jégpálya Veszprémben, ingyenesen, nullától százéves korig. Európában is híre ment a veszprémi Szent Margit Katolikus Óvodának „Tátva maradt a szájuk.” – Így foglalta össze röviden a projekt hazai koordinátora azoknak a külföldi hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembereknek a reakcióját a Szent Margit Katolikus Óvoda környezettudatosságra nevelő megoldásainak megismerése után, akik két napot töltöttek Veszprémben, hogy megismerjék és kicseréljék egymás jó tapasztalatait a hulladékgazdálkodás, azon belül is szerves hulladék hatékony felhasználása kapcsán. A határokon átívelő kezdeményezésnek nem ez volt az első állomása Veszprémben és valószínűleg nem is az utolsó. Múlt, jelen, közösség: ilyen volt a szenior majális Több mint ötszáz veszprémi nyugdíjas gyűlt össze a Március 15. úti sportcsarnokban, ahol időkapszula, fotósarok és saját készítésű finomságok tették emlékezetessé a városi majálist. A rendezvény nyitányaként Porga Gyula polgármester köszöntötte a résztvevőket: a város ma is sokat köszönhet az időseknek. Az energiatároló piacon a söptei projekt hozhatja el a nyarat A Vas vármegyei Söptén egy olyan innovatív hibrid erőművi egységet avattak fel, amely a napelemes energiatermelést Vanadium Redox Flow technológián alapuló energiatárolással egészíti ki. A projekt előremutató példája annak, hogyan kapcsolható össze a megújuló alapú energiatermelés – jelen esetben egy fotovoltaikus rendszer – ipari léptékű, korszerű tárolási megoldással. A Portfolio ennek kapcsán Mihalovics Pétert, az Ideona Zrt. igazgatóságának elnökét kérdezte, aki a projekt szakmai hátteréről és a rendszerintegrációs kihívásokról is beszélt. A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége idei tavaszi közgyűlését és szakmai konferenciáját május 21–22-én tartják meg Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében. A kétnapos eseményre több mint száz intézmény képviselője érkezett, köztük számos határon túli magyar múzeum szakembere is. És eljött a politika digitális bullying-korszaka A kormány legújabb ötlete, miszerint 2025 végéig százezer digitális „harcost” képeznek ki a kommentmezők elhódítására, egyszerre emlékeztet egy késő Kádár-kori agitpropos továbbképzésre és egy disztópikus Black Mirror-epizódra, ahol a valóság elmosódik a trollprofilok és a patriotikus mémek tengelyén. Mindezt úgy, hogy a hivatalos narratíva szerint ez a kampány nem a kampány része. Mintha egy hadsereg felállítása csak egy kis digitális szakkör volna. Először is, tegyük tisztába: ez nem kommunikáció. Ez kollektív regresszió, a közbeszéd digitális középkorba taszítása.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.