Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

VSC Veszprém

Volt válogatott került a veszprémi futballcsapat élére Volt válogatott került a veszprémi futballcsapat élére Pető Tamás váltja Vágó Attilát a megyei I. osztályra készülő VLS Veszprém élén. Lantai Balázs az utánpótlás szakmai igazgatói posztot tölti be. 2018. július 10. 14:31 Edző nélkül marad a veszprémi focicsapat Edző nélkül marad a veszprémi focicsapat Közös megegyezéssel távozik posztjáról Vágó Attila, a VLS Veszprém vezetőedzője, aki az utánpótlás-nevelő műhely élén betöltött pozíciójától is megválik. 2018. július 9. 12:19 Újratervezés következhet a veszprémi futballban Újratervezés következhet a veszprémi futballban Az NB III-ban süllyedt el a veszprémi futball zászlóshajója. Új hajó kell a következő utazáshoz – tudja ezt Szabó Péter, a klub sportigazgatója is, aki változásokat sürget az együttesnél. 2018. június 11. 7:56 Szép búcsú helyett kiütés a VLS szezonzáróján Szép búcsú helyett kiütés a VLS szezonzáróján Utolsó mérkőzésén is kikapott a veszprémi focicsapat, amely már múlt héten kiesett az NB III-ból. A Puskás II elleni kiütéses vereség volt az utolsó szög a koporsóban: utolsó helyen zárta a bajnokságot az együttes. 2018. június 3. 20:24 Vége a dalnak: kiesett a Veszprém Vége a dalnak: kiesett a Veszprém A Csepel 3-2-re nyert Veszprémben. A VLS ezzel az eredménnyel biztosan búcsúzik a labdarúgó NB III-tól. 2018. május 27. 19:17 Még távolabb a bennmaradás Még távolabb a bennmaradás Kettő-nullás vereséget szenvedett Érden a veszprémi focicsapat az NB III Nyugati csoport szombati meccsén. 2018. május 19. 20:38 Elutasították a VLS fellebbezését, marad a négypontos levonás Elutasították a VLS fellebbezését, marad a négypontos levonás A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Fellebbviteli Bizottsága helyben hagyta a szervezet korábbi döntését, melynek értelmében Prágai Juraj jogosulatlan szerepeltetése miatt négy pontot vontak le az NB III-as VLS Veszprémtől. 2018. május 17. 13:56 Él a remény: elkapta a listavezetőt a VLS! Él a remény: elkapta a listavezetőt a VLS! Jobban kihasználta lehetőségeit, így mindhárom pontot itthon tudta tartani a VLS Veszprém, amely a Kaposvár tizenhat meccses veretlenségi sorozatába rondított bele. 2018. május 12. 19:10 Pont nélkül maradt a VLS Pont nélkül maradt a VLS A hazai pályán játszó Pápa 2-0-ra nyerte a megyei rangadót. A veszprémi focicsapat szombati vereségével ismét távolabb került attól, hogy jövőre is az NB III-ban szerepelhessen. 2018. május 5. 19:12 Prágai és Radványi eltiltását is két mérkőzésre súlyosbították Prágai és Radványi eltiltását is két mérkőzésre súlyosbították Az Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága május 3-i ülésén döntött a III. Ker TVE elleni meccsen kiálított veszprémi játékosok sorsáról: mindkettejüket a szigorúbb, két meccses eltiltással büntették. 2018. május 3. 19:57 Nikolics Nemanja lemondta a válogatottságot Nikolics Nemanja lemondta a válogatottságot Nikolics Nemanja, a Chicago Fire csatára úgy döntött, a jövőben nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban. 2018. május 3. 10:55 Óriási bajban a VLS – négy pontot vontak le a csapattól Óriási bajban a VLS – négy pontot vontak le a csapattól Jogosulatlan szerepeltetés címén négy pontot vontak le a veszprémi focicsapattól, amely sereghajtóként távol került attól, hogy jövőre is a harmadosztályban szerepelhessen. 2018. május 2. 13:43 Döntetlennel zárult a VLS négy piros lapos meccse Döntetlennel zárult a VLS négy piros lapos meccse Balázs Richárd tizenegyesből és akcióból is betalált, de ez is csak egy ponthoz volt elég a szűk félórát emberelőnyben töltő Veszprémnek a III. Ker. TVE együttesével szemben az NB III-ban. 2018. április 28. 18:20 Több hiba már nem fér bele a VLS-nél Több hiba már nem fér bele a VLS-nél A hátralévő hat fordulóban dől el, hogy jövőre is az NB III-ban szerepelhet-e a veszprémi focicsapat. A küldetés nem lehetetlen: továbbra is saját kezükben van a bakonyiak sorsa, akiket információink szerint nem fenyeget pontlevonás. 2018. április 27. 17:41
... 34 35 36 37 38 ...
közélet
Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos.
sport
Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.